Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

4. A tanítói pálya - III. A gyermek megismerésének alapelvei

hetjük néhány nap tapasztalata alapján a ránk bízott gyereksereget és ahhoz szabhatjuk munkánkat. 5. Montessori írja: „A gyerek teste zsenge, csontjai növekednek, cukorral telített izmai semmilyen megerőltetést sem bírnak el, csak a fejlődéshez szükséges erőt szolgáltatják; kétségtelen, hogy szervezetének zsenge szerkezete táplálékra és oxigénra szorúl; de hogy életműködései tökéletesek legyenek, örömre van szüksége." Ebben a növekedésében nem szabad megakasztanunk nevelési rendszerünkkel. Vezérlő elvünk legyen: hagyjuk a gyereket nőni! És azt fogjuk tapasztalni, hogy a gyerekeknek csodálatosan jó tulajdonságaik is vannak, mint a kitartás, a türelem, a jóság, szelídség, udvariasság. Ha beleavatkozunk a növekedésükbe, énjük kifejlődésébe, akkor sokszor neveletlenséget, illetlenséget állapíthatunk meg, igen, mert a gyermekek védekeznek a felnőttek erőszakoskodása ellen. Olvasásra kényszerítjük a szemüket, írásra fogjuk a kezüket, fülüket a magyarázatunk hallgatására késztetjük. Egy háromszöget rajzolunk a táblára, megmagyarázzuk a sajátságait, aztán letöröljük és a gyerektől megkívánjuk, hogy emlékezetében megtartsa a háromszög képét és figyelemmel kisérje elvont következtetéseinket. A hiba ott van. hogy a gyerekek sohase foghattak kezükbe egy valóságos háromszöget, sohase hasonlíthatták össze más idomokkal, sohase lett élménnyé bennük a háromszög, képzeletüket semmisem ébresztette fel. Vagy mit csináljanak a gyerekek, akikkel dolgozatokat iratunk tárgyi ismeretek híján, semmiből akarunk valamit teremteni? Mit tegyünk tehát? Adjuk meg a növekedéséhez szükséges táplálékot! Kendezzük be a gyerek környezetét úgy, hogy be une kifejlődhessen. A gyerek sokat hangoztatott szabadságát Montessori határozta meg szabatosan. A Montessori otthonokban könnyen mozgatható, hordozható bútorok között mozognak, amelyeket az „ügyetlenek" könnyen fellöknek, törékeny tárgyakkal játszhatnak, hogy önmaguk vegyék észre ügyetlenségüket és elsajátítsák mozgásukban az ügyességet. Csinos, világos iskolateremben óvakodni fognak, hogy foltot ejtsenek a falon, megszokják azt is, hogy zene hallásakor zavaró hangot ne hallassanak. „Ellenben, ha a gyerek egy lerögzített vaspadhoz százszor is hozzáütközik, ha ezer tintafoltot is ejt a feketére festett padon, ha számtalanszor is leejti a törhetetlen pléhtányért, megmarad az ügyetlenségek tengerében anélkül, hogy ügyetlenségének tudatára ébredne, mert a környezete mind elrejti előle és hibáibam megerősíti." És mit szenvednek a gyerekek a mindent meglátó tanítónak fürkésző szeme alatt?! A gyereknek, akit a társadalom tagjává akarunk nevelni, megtiltjuk, hogy a szomszédjához szóljon, hogy segítsen rajta, ha valamiben elakad — a kölcsönös segítség gyönyörű elvéről azonban szép magyarázatokat adunk. Mentsük meg a gyerekeket örökös gyámkodásunk nyűge alól, hogy ne legyenek gyámoltalanokká! Hagyjuk a gyereket nőni, adjuk meg a növekedéséhez szükséges táplálékot és várjuk meg megnyilatkozásait. „Ha az alkotó képzelő erő későn jelentkezik, úgy megvan az oka a szükséges érettség késésében; de nem akarhatjuk, hogy olyképpen siettessük az éredés folyamatát, mint tenné az, aki álbajuszt ragasztana a gyereknek, mert különben csak 20 éves korában nőne meg." Valamikor homunkuluszt akart teremteni a tudomány, ma Diogenesz módjára lámpával keresi az embert, hagyja a gyereket, hogy emberré legyen. 172