Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

3. Az iskola és a demokrácia - I. Az iskolai szellem megújhodása

a játék spontán örömeit a felelős tevékenység örömeivé alakítsa, hogy a tárgyi érdeklődést erkölcsi térre is átterelje, hogy az értékelések egyszerű átvétele helyébe valóságos értékviszonyokat teremtsen úgy másokkal, mint önmagával szemben a tanulók lelkében, hogy a közömbös alkalmazkodás szokását szabad elhatározások rendszerével felváltsa. Kevesebb szóval azt mondhatjuk, hogy az iskola összhangolja és rendezi képességeinket, hogy kiválogatja és idealizálja a társadalmi szokásokat, hogy kitágítja a növendék szociális érvényesülésének körét, mikor többféle szociális környezet hatását közvetíti. A környezet, a társadalom nevelő hatását a demokrácia pedagógiája különösen értékeli. A társadalmi élet nevelőhatását abban látjuk, hogy tapasztalatainkat kibővíti és szentesíti, fantáziánkat gazdagítja, felelősségérzetünket felébreszti és ítéleteink, gondolataink pontosságának ellenőrzésére késztet. Bekapcsolja az egyént a társas tevékenységbe, akinek a képességei ezen a réven különösen kifejleszthetők. A demokratikus társadalomban a nevelésnek egyik főcélja, hogy az egyént megóvja a magára maradástól, a magányosságtól. „A gyermek legtöbbet tanul a társas érintkezés útján és legjobban hat rá a családban uralkodó szellem.

1' A mai iskolának szinte tragikus gyengéje, hogy olyan életkörben akar a társadalmi közösség részére nevelni, amelyben a szociális élet feltételei szinte teljesen hiányoznak. Jóságra neveljük az ifjúságot, de nem mutatjuk meg, hogy hogyan kell jónak lenni valakihez. Pedig ez a döntő kérdés, mert a jóság, mint elvont fogalom értéktelen a mindennapi élet számára. Dewey az iskolát nem az élet előkészítő fejezetének tekinti, hanem az élet egv szerves részének. Nemcsak kapunk az élettől, hanem adnunk is kell, mégpedig nem valami külsőségek formájában, hanem az élet tudatosságának elmélyítése és nagy körre való kiterjesztése által. Hagyjuk a gyereket élni, hagyjuk, hogy önmagát kifejtse! — sürgeti Dewey. Vigyáznunk kell, hogy a pedagógiánk súlypontja ne essen a gyereken kívül, tehát ne a tanítóban, a tananyagban vagy a tankönyvben Összpontosítsuk figyelmünket, nem tehetjük a gyerek érdeklődését függővé a tanító akaratától, nem erőszakolhatjuk, hogy meghatározott mennyiségű tudásanyagot gondosan kimért ütemben, meghatározott idő alatt betanuljon, nem tehetjük azt sem, hogy a legkülönbözőbb tehetségű gyerekeket egy tömegbe terelve egyazon feladatok elé állítjuk. A probléma, az újjászületés sarkpontja, hogy 1. az iskola megtalálja a módját annak, hogyan használja fel a tanításban és nevelésben a külvilágban szerzett tapasztalatait, 2. hogyan tegye lehetővé, hogy a gyermek az iskolában tanultakat az életben érvényesíthesse. 146