Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

3. Az iskola és a demokrácia - I. Az iskolai szellem megújhodása

még éretlen volt a megkívánt munkára. „Az erejét túlhaladó, a túlságosan száraz, a túlságosan gyors munka teszi a tanulót lustává. Annyi élénkeszű, intelligens, nagyreményű kis gyermek azért lesz közönyössé, hanyaggá, tompává, mire elhagyja az iskolát: mert a tanulást rosszul értelmezzük és rosszul adagoljuk." (Dr. Sand René.) Dewey hangsúlyozza: „A gyermek erői sajátosak; ha ezt a tényt elhanyagoljuk, úgy azoknak a szerveknek árthatunk, amelyektől a gyermek növekedése függ." A gyermek erői a növekedés szolgálatában állanak, tehát egészen más természetűek, mint a felnőtt ember erői, melyeket a környezete megváltoztatására használ fel. Szülőknek és tanítóknak egyaránt tudniok kell, hogy a testi egészségre, a testi erők frisseségére nagy gondot kell fordítaniok, ha a gyermekek zavartalan növekedését, fejlődését akarják biztosítani. A nevelés feladata, hogy a növekedésre való készséget szüntelenül fokozza. Dewey a leghatározottabban szembeszáll azzal a közkeletű felfogással, mely a nevelést nem az élet egy integráns részének ismeri el, hanem csupán előkészítésnek tartja az életre. Teleologikus ez a felfogás, abban a szellemben gyökerezik, mely az egész földi életet előkészületnek tekinti a túlvilági életre. Dewey leszögezi felfogását: 1. a nevelésnek nincsen önmagán kívül célja, a nevelés önmagában véve cél, 2. a nevelés voltaképpen szakadatlan átalakulás, átdolgozás és átértékelés. Ebből a szempontból rövidlátónak kell ítélnünk minden olyan pedagógiai módszert, amely megelégszik a mechanizált rutinnal, az ismétléssel, hogy szokássá váljék a külsőségekben megnyilvánuló sikeres tevékenység és fordulatos gondolkodás. Értékét veszíti az a módszer is, amely büntetéssel, fenyegetéssel, jutalmazással és Ígéretekkel szorgalmat és engedelmességet akar az ifjúságból kierőszakolni azzal az ürüggyel, hogy a jövőjéért aggódik. A jövő bizonytalan és messze van, ismeretlen; minek készüljünk rá? Kevés haszontalanabb fáradság van, mint mikor minden alkalomnak nevelő hatását ki akarjuk hámozni. A jövőnek nem áldozhatjuk fel a jelent. Nagyobb rossz csak abból származhat, ha a nevelés célját kívülről határozzák meg, mondjuk a tanító elé hivatalból tűznek ki valamilyen nevelési célt. Ilyen célkitűzés volt a polgár nevelése, mikor Kant, Fichte, Hegel az állam legfőbb feladatává a nevelést tették meg. Polgárt neveltek immár és nem embert, az emberiség tagja helyett alattvalót, akit az engedelmességben kellett gyakorolni és a kormányzati célok minél tökéletesebb eszközévé formálni. A 18. század nevelési ideálja az emberiség javának szolgálata volt, a 19. században az állam érdekeinek érvényesítése határozta meg a nevelés és iskolázás egész értelmét. A 18. században még erősen hittek abban, hogy a világ a jog érvényesülésének színtere, úgy a nevelés az igazságért lelkesedő léleknek teremtő folyamata és így a társasabb társadalomnak biztosítéka. Az emberséges ideálokat szétfoszlatta az állami beavatkozás és megfosztotta a pedagógusokat szabadságuktól. „Kevés tanító akad, aki függetlenül tudja magát felettes hatóságainak rendelkezéseitől, az előírt tanítási módszerektől, a tananyagtól stb. oly mértékig, hogy megengedhesse lelkének, hogy a tanuló lelkéhez közel férkőzhessen."*) „A demokratikus társadalom elvből elutasít minden külső beavatkozást a nevelés folyamatába és helyébe az önkéntes készséget, hajlandóságot és érdeklődést tekinti ható tényezőknek." #) Masaryk elnökünk hasonló gondolatát ne hagyjuk figyelmen kívül! 144