Ethey Gyula: A Zoborvidék multjából (Nyitra : Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1936)

A nagyvezekényi csataemlék

86 alatt hagyva, túlereje tudatában megtámadta a magyar csapatol. Szekértábor mögött türelmetlenül nyerített a magyar huszárok fürge paripája s amint fellünt az ellenség, megvillant a kard repült a mente, szédületes rohamban váqott a spahik soraiba a löbb végházból összeszedelt harcos. Első sorban vágtatott vitézeinek élén négy Esterházy, úgymint Ferenc báró balassagyarmati főkapitány, Tamás báró lévai kapitány, László gróf soproni főispán és Gáspár báró aranysarkantyús viléz. A török körülfogta és levágta mind a négyet. Olt vesztek csak azért, hogy kiszabadítsák vidékünk rabjait, életüket adták embertársaink javáért. Kezemben volt gyászoló atyjuk Eslerházy Dánielnek 1652. október 10 én Galánthán kelt levele, ahol szomorúan jelenli: „Az én kedves két fiam is Eslerházy Tamás és Gábor szegények, kik az mikor jó egészségben és ifjuságuk legvastagabb és virágzó korukban voltanak volna, az elmúlt augusztus havának 26. napján... Nagy Vezekin nevü falunál halált szenvedtenek együtt szegény Esterházy László és Ferenc öcsém uraimékkal ö kegyelmekkel." Ámde vezérei eloste nem törte meg a keresztény katonák erejét, szétverték a muzulmán rablókat és kiszabadították a rabokat. Szállt a mennybe a hálaima magyarul és szlovákul, de a névtelen hősök sirja feiett erről már csak a történelem beszél. A küzdelmek fordulóján 1896 ban emléket állitolt ide az Esterházy család. Megszerezte a jogot erre saját vérével, módot pedig adott hozzá az Úristen. De ezen emlék nemcsak nekik szól. hanem az évezred minden vértanujának, veszett el bár a hizéri bujólikakban, vagy lefejezve a szelepcsényi piacon. Földünk márlirjainak hosszú a névsora; nem lehet megmondani, hogy mennyi. Majd csak az utolsó Ítélet napján, ha az angyal ezüstös kürtjének szavára megnyílnak a sírok, látjuk a véres felvonulást. Büszkén ül akkor lovára a galgóci pogány vezér, kinek marcona csapatától félve húzódik el a keresztény lakosság, mint régi imájuk