Ethey Gyula: A Zoborvidék multjából (Nyitra : Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1936)
Előszó
THEY GYULA dr. pompás történelmi tanulmánya a harmadik kötet, mely a .Híd" kiadásában megjelenik. Első kötetünkben bemutattuk egy ősi szlovenszkói város teljes mai irodalmának keresztmetszetét, sok színben csillogó mozaikját Második kötetünk lira volt s dokumentáltuk vele, hogy itt a harangvirágos, vén Zobor alatt is vannak poéták s melegen lüktet az élet szive. Harmadik kötetünkben a Zoborvidék múltjával ismertetjük meg olvasóinkat. E célunk megvalósításában keresve sem találhattunk szakavatottabb íróra mint Ethey Gyula dr.-ra, akinek müveiben csodálatos összhangban találkozik a tudomány és szépirodalom, a pedáns történész és a lebilincselő elbeszélő „A Zoborvidék múltjából" csupa valóság, - alapos tudással megépített történelem, de emellett minden sorában: abszolút szépirodalom. Nemcsak helyi szempontból nagy jelentőségű munka, de kincse az egyetemes szlovenszkói magyar irodalomnak is. Amikor a „Híd" harmadik kötetéi bocsájtjuk útnak, úgy érezzük, hogy bebizonyítottuk vállalkozásunk irodalmi elhivatottságát Egy áttervezett, füstös kávéházi éjszakában elhatároztuk, hogy Nyilrán, — ahol a magyar kultúra évtizedeken át dermedten aludt - tenni kell valamit, de sokan bizalmatlansággal viseltettek a kezdeményezés iránt, mert hiszen mögöttünk nem áll semmiféle pénzintézet, mecénás és a szlovenszkói magyar könyvpiac vásárló kapacitása bizony nagyon leromlott Mi azonban mégis hittünk a magyar olvasó közönség kultúraszeretetében s nekifogtunk a „Híd" pilléreinek lefektetéséhez. Egyetlen, amire támaszkodtunk —