Ethey Gyula: A Zoborvidék multjából (Nyitra : Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1936)
A település
13 évi alapilóleveléből tudjuk, hogy azelőtt Zsitvakenéznek fából készült kápolnája volt. 1349 ben kiemeli az okmány, hogy Kér kőtemplommal ékeskedik. Kétségtelenül a legértékesebb férőhelyeket kezdték szilárd alapokra helyezni, annál inkább, mert az veszedelem idején védelmet is nyújtott. Vidékünknek egyik legrégibb alkolása a ghymeskosztolányi román stylü templom; bejáraiának kőfaragványai azonosak az egyik koloni lakóházéval. Igen célszerűen mutatja be egymás mellé állítva a Magyarság Néprajza II. kötelének 767 és 768. ábrája. Valószínűleg még XII századba nyúló divatot mutat ez ; a fából való faragványok mintáit átvitték a kő és vályogházak kapuira. A Zobor vidéken nagyon érdekes házbejáratokai lálunk még ma is ; Üzbégen az utcai kiskapuk néhol szintén a régi famunka jellegére készültek A községi krónika Íróknak hálás munkatér jelentkezik, ha ezeket fényképekben megörökitve összegyűjtik, megőrzik. A divat és a tűzvész szemniellálhalólag, pusztítja soraikat. Ahol többféle nép fordul meg, olt fellehető, hogy mindegyik a maga módjára építkezett. A településlörténet különösen nálunk fontos, azért a községi dűlőnév gyűjtésre gondol kell fordítani; más ajkú falvakban fennmaradt magyar, vagy eltorzult formájú magyar dűlőnév mutatja, hogy ott egykor magyarok laktak. Mályusz Elemér egyetemi tanár a Népiség Története cikkével 7) rámutat a helytörténet fontosságára és arra, hogy Németországban a dűlőnév kutatásnak • és gyűjtésnek hatalmas irodalma van. Olt már régen megalakult a Verband für Flurnamensammler. Mennyire hátravagyunk mi. azt mutatja a Prágai Magyar Hirlapnak 1934 évi márc. 2.-i számában megjelent közlemény. Valaki jót nevet azon, hogy a nyitrai újságokban vita indull meg arról, vájjon mirele származásúak a zséreiek ? Székelyek e vagy talárok? „Van abban valami kedves megnyugtató, hogy a nyitraiaknak idejük, kedvük van ezzel a kérdéssel foglalkozni," — mondja a cikk irója. 7) Hóman: A Magyar Történetírás Uj Utjai 237 atb. lap..