A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)
Ölvedi János: Üzenet a csonkaországi magyaroknak
fer lett Csúzon. 1924-ben Oroszkán te lepedett le, ahol azóta is működik. E. M. N. P. tagja. F.: Csabák Mária. Gy.: Ilona, László és Imre. Galgóczy Gyula hentes- és mészárosmester. * 1899. Komárom. Iskolái elvégzése után a hentesiparban képezte ki magát, majd 6 éven át mint segéd fejlesztette szakismereteit. A világná borúban a román és olasz fronton teljesített szolgálatot. A br. v. é. és a Kcsk. tulajdonosa. Önálló mester 1928 óta. amikor megalapította mai üzletét. F.: Farkas Mária. Gy.: Mária és Gyula. Galyóczy Imre tanuló. * 1920. Csúz. Középiskoláit Léván végzi. A cseh uralom alatt kitűnt hazafias magatartásával. A Sz. M. K. E. titkáraként fiatal kora ellenére, nagy szerepe volt az oroszkai magyar kultúrális életben. Galgóczy Mátyás épület- és bútorasztalos. * 1891. Győr. Iskolái elvégzése után az asztalosipar minden ágában kiképezte magát, majd 13 éven ál mint segéd fejlesztette szakismereteit. A világháborúban a szerb, orosz és olasz fronton teljesített szolgálatot, ahol meg is sebesült, önálló mester í 919 óta. F.: Nagy Julianna. • Gy.: Jenő és Jolán. Galántai Rk. elemi iskola. 1847-ben létesült. Tantermek száma 5, tanerők száma 6. Beírt növendékek száma 372. Tantermei tiszták, higiénikusak. Szemléltető eszközökkel is felszerelve. Tanítói könyvtára 100 kötetes. Ifjúsági könyvtára 167 kötetes. Galántai Ipartársulat. Alakult 1925ben. Tagok száma: 2125. Működési köre Galánta és járására terjed. Saját székháza van. Elnöke: Csambál Alajos oki. kőművesmester. Az Ipartársulat többször vett részt járási kiállításokon és azok megszervezésében. Galántai Földműves Kölcsönös Pénztár. Alakult 1927-ben. Üzletköre Galánta és környékére terjed. Tisztviselők száma: 3. Ügyv. ig.: Csemez Elemér, könyvelő: Csaty Ferenc, pénztá ros: Tresnyák Pál. Foglalkozik gazdakölcsönök folyósításával. Galántai Hitelbank Rt. Alakult 1873 ban. Alapították: néhai Jandl Fde, Thuróczy Ágoston, Entresz Ágoston, Nagy Béla, Berti Jakab, Ambrus Ferenc, Stromfy Mihály, Varga Sándor. Üzletköre Galánta és környékére terjed. Az intézet fejlődése dr. Horváth Gyula, Thuróczy Árpád, báró Kuffner Károly, dr. Neumann Mór, Pauncz Vilmos és Fehér Zoltán érdeme. Foglalkozik a bankügyletek minden ágával. Ig. elnök: dr. Jamnicky Ottó volt, elnök: dr. Szentkirályi József. Ügyv. ig.: Balogh Bálint, ügyésze: dr. Neumann László. Saját székháza van. Öttagú felügyelőbizottsági taggal. Gadus János hentes és mészárosmester. * 1906. Korompa. A hentesiparban képezte ki magát és mint segéd több helyen fejlesztette szakismereteit. 1935-ben önálló mester lett Füleken. Üzemében jelenleg 4 segéd és egy tanuló van alkalmazásban. F.: Parancsik Klára. Gy.: László és György. Galbács Béla sütőmester. * 1908. Kékkő. A sütőipart atyja üzemében tanulta ki. 1937 óta önálló sütőmester Füleken. Sütődéje kétkemencés és állandóan két tanulót foglalkoztat. Tagja az E. M. N. P.-nak. F.: Lipták Ilona. Dr. Galla József állatorvos. * 1910. Udvard. Gimnáziumi tanulmányait Érsekújváron, az állatorvosi főiskloát Brünnben végezte. 1936-ban kezdte meg működését Udvardon. mint magánállatorvos. Galla Lajos terménykereskedő. 1897. Udvara. Iskolái elvégzése után a kereskedői pályára lépett, majd Komáromban fejlesztette szakismereteit. A világháborúban az orosz fronton téliesített szolgálatot, ahol fogságba esett. 1918-ban került haza Udvardra, ahol megalapította üzletét. F.: Árendás Mária. Gy.: Erzsébet, Margit és Mária. Galla Lajos gazdálkodó, közs. bíró. * 1872. Udvard. ösi eredetű udvardi családból származik. Iskolái elvégzése után a mezőgazdasági pályára készült. Családi birtokán kb. 30 éven át gazdálkodott, majd átadta a vezetést fiainak. A világháborúban a 31. honv. gy. e. kötelékében teljesített frontszolgálatot. A község életében mindenkor tevékeny részt vett. több ízben választatott meg közs. bíróvá F.- Geleta Teréz. Gy.: József, Béla éi Regina. Galluy Lajos közs. bíró, gazdálkodó. * 1886. Barka. Gazdasági szakismereteit atyja mellett sajátította el. 1911-ben lett önálló gazdálkodó 22 hold földön. 1938 óta Barka község bírája. Résztvett a világháborúban. F.: Kádár Zsuzsanna. Gy.: Irén, Judit, Zsuzsanna, Lajos. Ottilia. Sándor és Géza. Galló János ny. főerdővéd. * 1873. Bellény. 1900-ban lépett a Coburg hercegi uradalom szolgálatába. Majd érdemei után főerdővéddé nevezték ki, 1933-ban vonult nyugalomba. Résztvett a világháborúban. F.: Bodnár Zsuzsanna. Gy.: Demő, Erzsébet, József. László és Sára. Galló István mészáros és hentesmester. * 1895. Sajókaza. Iskolái elvégzése után a mészáros szakmát tanulta ki. Rozsnyón, mint segéd fejlesztette szaktudását. 1925 óta Füleken önálló hentes és mészárosmester. A világháborúban az orosz, szerb és olasz fronton küzdött, mint őrvezető szerelt le. Kit.: I. o. e. v. é., br. v. é., Kcsk. Tagja az E. M. N. P.-nak. F.: Kovács Sarolta. néhai Gallovich Alajos r. k. isk. igazgató. * 1868. Nyitranovár. A ta nítóképzőt Nagyszombaton végezte el. Mint tanító több helyen működött, majd Ipolyviskre került, ahol halá Iáig tanított. 1902-ben hunyt el. Fia, Ambrus a világháborúban hősi halált halt. F.: Búzza Gizella. Gy.: Miklós, Ambrus és Márta. Gambik Adolf postamester. * 1903. Tardoskedd. Középiskoláit Érsekújváron, a gazdasági akadémiát Komáromba végezte. Utána mint gazdasági tiszt működött. 1932-ben a posta szolgálatába lépett, 1934-ben postamesterré nevezték ki. F.: Benkő Anna. Gy.: Eduárd. Gara Jenő kereskedő. * 1883. Nagyölved. Iskolái elvégzése után a kereskedői pályára lépett. 1907-ben lett önálló kereskedő Nagyölveden. Résztvett a világháborúban. F.: Schwartz Berta. Gy.: Margit és Er zsébet. Gurui Armin tej- és tejtermékkereskedő. * 1890. Dezsér. Iskolái elvégzése után tejipari tisztviselő lett Bécs és Budapest neves cégeinél. A világháború alatt mint a 27. dandár lelefonosztagának parancsnoka 36 hónapig teljesített frontszolgálatot. 1918ban Budapesten, majd Léván önállósítja magát iparában. 1929 óta Érsekújváron működik saját üzlete élén. F.: Speizer Sarolta. Gy.: Viola, Sándor, Valéria, Aliz, Miklós és Márton. Garamvölgyi Vince rk. ig. tanító. * 1885. Esztergom. 1911-től máig Tar doskedden működik. 1918-ban lelt igazgató. A világháború alatt 3 évig orosz hadifogságban volt, mint zászlós. A II. o. e. és Kcsk. tul. A csehek 3 évig nem folyósították fizetését és a tanítástól is eltiltották. A Kat. Kör és Iparoskör vezetője. A M. P. tagja volt. F.: kis- és nagyjókai Katona Izabella. Fárom gyermek atyja. Garamlöki ref. el. iskola. Feljegyzések szerint 1765-ben alapíttatott. Jelenlegi épülete 1890-ben épült. Tanulók száma: 56. Van 96 kötetes ifjúsági könyvtára. _ 90 —