A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Nyiresi Tichy Kálmán: Rozsnyó

a toronyőr kijött az erkélyre negyedórát kiáltani, felszólt hozzá: — „Mi van odafenn? Nem tudnak békén lenni?" Mire a toronyőr keseredett hangon felelte: — „Csendőr úr, tessen már felgyünni, nem bírok ezzel az asszonnyal! .. Hihetetlen számokat kellen felsorolnom, ha el akarnám mondani, hogy valaha micsoda traktamentumokat csaptak egyes céhek, különösen a Csizmadia Céh, melynek igen nagy becsülete volt a régi Rozsnyón. Ne feledjük: egykor külön városrész volt a tímároké, cserzővargáké, s messze földön jó hírneve volt a rozsnyói bőrnek. Ezt dolgozták fel a csizmadiák. Az egyik utód a méla visszaemlékezés fájó borongásával mesélt a „Nagy Szála" díszítésről, a töméntelen pecsenyékről és borokról, melyek egy ilyen díszlakomán eltűntek az éhes és szomjas gégéken. Az egyetlen fennmaradt emlék a fali gyertyatartók néhány példánya a Múzeumban... A Céh első pecsétje 1620-ból való, s mint ilyen, korelnök az összes többi céhpecsétek között. Szűrcsapók, kalaposok, mézeskalácsosok, kékfestők, kardcsiszárok, puskamívesek, asztalosok, kerékgyártók, szíjgyártók, rézművesek dolgoztak céhekbe tömörülve s remekelve a maguk szakmájában. Császári aláírásos, függő pecsétes céhlevelek mesélnek szép rendtartásukról, érdekes előírásaikról. Az sem humor nélküli eset, hogy az egyik ősi céh éppen tavaly, 1938-ban jubilálni akart. Több, mint 300 éves. Kikérték a céh jegyzőkönyvét, pecsétjét s minden iratait a Múzeumból. a jubileum előkészítéséhez. De — sehogyan sem tudtam kivenni belőlük: mit s milyen alkalommal akarnak jubilálni. A felelet az volt, hogy ezt majd később állapítják meg, csak adjam ki a kért dolgokat. Kiadtam, de megjegyeztem, hogy ha minden józan indokolható évforduló nélkül, éppen akkor akarnak jubilálni, erős lesz a gyanú, hogy talán a húszéves republikát jubilálják? Ez láthatóan szöget ütött híveim fejébe, de azért elvittek mindent. Harmadnap szép csendben haza is szállították — egy inasgyerek hozta — és nem jubiláltak .. . Sokan még kedves olvasóim közül is emlékezni fognak például az érdekes rozsnyói esetre, mikor néhai Andrássy Géza gróf, akkori képviselőnk ellen a váraljai Andrássy-uradalom kormányzójának a fia, Hodinka Tivadar lépett fel ellenjelöltként. Nagy tusa volt, de a végkimenetel percig sem volt kétséges. Hodinka elbukott és családját tönkretette. Andrássy Géza gróf akkoriban gyakran bennjárt Rozsnyón, autóval, ami nagy újság volt! Mégsem rémítette meg a város egyik híres verekedőjét, a Herkules-erejű Kosiust. Egy ízben vasrudat dobott az autó elé, hogy felborítsa. A gróf maga vezetett, nem történt semmi baj, lefékezett, kiszállt a kocsiból s jobbjával vállonragadta Kosiust, baljával meg a cimboráját s a két embert úgy egymáshoz veregett, mint két rossz fabábut. Mert Kosius ide, Herkules oda, de néhai Géza grófnak is volt egy kis ereje, amint arra kortársai jól emlékeznek . .. Ha azután szelídebb héroszok emlékét idézzük, feltűnik Jókai, a nagy mesélő, amint Betlérből Kraszna-Horkára jár a grófi hintón, mikor a „Lőcsei fehér asszony" anyagát kutatta a vár levéltárában. Az öreg Falvi bácsi, Rozsnyó egyik jellegzetes alakja, a régi Kármán-féle papírkereskedés néhai tulajdonosa, hajnali koránkelő ember volt, olyankor söprögette boltja lépcsőit s hosszú évekig rajongva mesélte, hányszor látta Jókait harmatos kora reggel átkocsizni a Főtéren, Váralja felé ... Azután látjuk Mikulik Józsefet, a tudós történetírót, amint a Városháza sötét, hideg levéltárában mérhetetlen türelemmel készíti exceptáit s gyűjti a „Magyar kisvárosi élet" anyagát. Vagy — ha még jobban visszanézünk, — látjuk a Pákh-család örömét az Evangélikus Egyház főtéri házában, mikor a kis Albert megszületik, a kis Albert, aki a hősi korszakban a pesti „Tizek" lelke volt s a Vasárnapi Újságot alapította. Még erősebb visszalépés: és látjuk Jólészi Cházár Andrást, amint a Jólészi-utca sarkán álló házának pusztulását nézi s keserű szavakra fakad a sorscsapás miatt, melyet egy különös csoda zúdított reá: a Pozsálló csodája, azé a Pozsállóé, mely Kárpátalja visszafoglalása előtt a megnagyobbodott Haza legmagasabb hegycsúcsa volt. Ez a hegy harminc-egynehány éves időközökben felnyílik s olyan árvizet zúdít alá Rozsnyóra, melynek kártevéseit krónikáink sokszorosan feljegyezték. A titok nyitja máig is rejtély, valami földalatti vízrendszernek kell lennie, mely 30 éves időközökben túltelik s fölöslegét lezúdítja a völgybe. Egyébként Rozsnyó ősi bányavárosi jellegét ma a Rimamurány telepe őrzi, modern áthangszerelésben. Maga a város kimondott iskolaváros volt a békeidőben, iskolái, hivatalai, a tanári karok és hivatali testületek szabták meg társadalmi összetételét is. Iparos- és kereskedőtársadalma ugyancsak nagy- 359 -