A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Szombathy Viktor: Rimaszombat

kis iparvállalatai részben megszűntek, részben újjáalakultak: a„Villanygyárat" átvette a Középszlo­venszkói Villamosmü s emiatt ma is folynak még a pereskedések, épült új fürész-üzeme: végeredmény­ben azonban hatalmas, új vállalatai nem létesültek, de a kisiparosság is kénytelen volt átengedni a teret a gyári lerakatoknak. Régi pénzintézeteit részben szanálták prágai és pozsonyi vállalatok, vagy pedig * beolvasztották nagyobb bankokba. A város közvetlen-közeiében fekvő birtokok' közül aránylag igen kevés ment át új kézbe, a kisbir­tokok megmaradtak régi tulajdonosaiknál. Nem úgy azonban a város telkei s házai, amelyeket elég tekin­télyes számban adtak el a polgárok, vagy tönkrement kereskedők a csehszlovák jövevényeknek. Néhány évi szünet után a város föltűnően épít­kezni kezdett. A város szélén elterülő kertek helyén ma tucatszámra láthatók az új családi házak. Az építkezésben segített a Házépítő Szövetkezet, amely különösen tisztviselőházakra fektette a súlyt. Ugyan­ekkor a város belső képe is modernebb formát öltött, csak a Rimapart maradt a régi, ősi: ma is látható még sok rimaparti ház. Néhány a száz esztendő előtti sátortetős építkezés formáját mutatja s népi épít­kezések kutatójának igen alkalmas tanulmány. A fordulat legelsősorban a hivatalnok-osztályra volt hatással. A megyeházi élet egy csapásra megszűnt, átalakult a törvényszék, a tanfelügyelőség, új hiva­talok keletkeztek s a régi tisztviselők fokozatosan adták át a helyet az ujaknak. Tíz esztendő alatt úgyszólván teljesen kicserélődött a tisztviselőgárda s ezzel a magyar társadalmi s kultúrális élet legfőbb fenntartó oszlopait veszítette el. Kezdetben, évekig, a város tüntetően mutatta meg magyar mivoltát. Ez a tüntetés nem volt kihivó: az érzésekre appellált s magyarruhás bálokban, ma­gyarruhás felvonulásokban jutott sokszor kifeje­zésre. A kezdeti években olyanok jártak magyar ruhá­ban s olyanok voltak hangsúlyozottan magyarok, — akik később gyorsan s szívesen még magyarul be­szélni is elfelejtettek. Ezek között azonban törzsökös rimaszombati nem volt: a „gyiiker", a kispolgár, helyzeti törvényénél fogva nem lehetett azután sem más, mint magyar. Rimaszombatban bontotta ki egyik legelső zászlaját a Magyar Kisgazda Párt s rög­tön kezdetben igen erős pártélet indult meg a város­ban, a magyar ellenzéki politika itt jó talajra talált. Nagyarányú felvonulások, népünnepségek zajlottak le a kezdeti időkben s a magyar tömegek részint a pártéletben, másrészt az egyesületi életben keresték s találták magyar mivoltuk igazolását. A város ma­gyarságának gondolkozásmódja a kisebbségi kérdé­sekben egységes. „Minden körülmények között ma­gyarnak lenni": ez volt a jelszó s ezt megtartották híven. A kezdeti időkben a társadalmi választófalak megmaradtak még, a klikkek lassan tűntek el s az a helyzeti energia, amelyet a különböző foglalkozású és születésü társadalmi erők jelentettek, még sokáig megmaradtak s csak lassan veszített lendületéből. Lassan azonban a helyzet megfordult: megfogyat­kozván a magyarság, a társadalmi válaszfalak hova­tovább ledőltek s a hajdani „osztályok" képviselői le tudtak ülni egymás mellé az asztalhoz. A régi, módos családok elszegényedtek s újak kerültek helyébe. A szlovákság száma egy százalék­ról negyven százalékra emelkedett. A hivatalos élet hangadói Tiszolc vidékéről, Észak-Gömörből jöttek be s a rimaszombati járás határait is megváltoztat­ták, több szlovák község hozzácsatolásával. A köz­gazdaság nagy részét a Tátra Bank s a Légió Bank fiókjai irányították. A magyarság, mint másutt is, főképen a kultú­rális és társadalmi élet bástyái közé húzódott. A Kaszinó megszűnt, ellenben megmaradt és szilárd bástya maradt a Polgári Kör. Úgyszólván minden magyart maga köré gyűjtött a városban s a szellemi és társadalmi életnek évekig egyedüli irányítója volt. A Polgári Kör renesszánsza az 1920-as évek elején kezdődött s tartott tizenkét esztendeig. Kultúresté­ket, nagysikerű színdarabokat, összejöveteleket, ju­bileumokat rendezett, van Szlovenszkószerte híres da­lárdája, egyidőben kedves nevezetességre tett szert „Hatszázéves Zenekara" s sportegyesülete, a RPOS évekig tartotta széles körzetben a hegemóniát. Min­den foglalkozású, rangú, vagyonú rimaszombati ma­gyar, kisiparos, lateiner, nyugdíjas: itt talált második otthonra s aki egyszer Rimaszombat szellemi életé­nek történetével behatóan fog foglalkozni, annak kü­lön fejezetet kell szánnia az úgyszólván mindent je­lentő Polgári Köre. A Polgári Körből indultak ki helyi irodalmi életünk szálai is kezdetben, szervezett Irodalmi Társaságot, amelynek minden rimaszom­bati tollforgató tagja volt: dr. Veress Samu volt en­nek elnöke s tagjai Márkus László, a „szlovenszkói hír­lapírók doyenje", Holéczyné-Jaczkó Ilona, Molnár Gyula, Zehery István, Győry Dezső, Benkovits Gyula, Telek A. Sándor, Horváth Zoltán, Szombathy Viktor, Fiilepp Kálmánné, művésztagjai: Holéczy Miklós, Ma­kovits Jenő, Korányi Zoltán, stb. A felvidéki magyar irodalom egy-egy gyökérszála ide is elvezet. 1920—1930 között nagyobb ünnepségek, évszá­zados jubileumok köré csoportosultak a többi kul­túrális megnyilvánulások, a színészetet gazdagon s nagy tömegekben pártolták, friss volt a magyar szel­lemi élet, nem tagadott le azonban bizonyos konzer­vatív vonást. A szó igazi értelmében: konzerválta a meglévő értékeket, lassan s fokozatosan Prága stílusa is hatással lett a kis magyar városkára, a fiai Cseh­országban katonáskodtak, Prágában, Brünnben s Po­zsonyban kezdtek főiskolára járni s ez a tény föltét­lenül ránvomta a város gondolkodásmódjára bélye­A Visszatért Felvidék Adattára. - 353 ­23

Next

/
Oldalképek
Tartalom