A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Féja Tibor: Léva

újra magyarok leszünk" beszélték. Az élet azonban kegyetlenül tovább rohant. Főispán helyett zsupánt kaptunk. A barsmegyei szlovákok nevében Dr. Belica Pál, az aranyosmaróti szlovák rada nevében Benkovich Géza üdvözölte Micsura dr.-t, az első zsupánt. Mindenki csodálkozott. Mióta lettek ők szlovákok? Egymásután jöttek a szomorú meglepetések: elbocsájtják Hárkányi főszolgabírót, Fenyvessy pénzügyi főbiztost. Utánuk következtek a postások, vasutasok. Cseh bélyeg került a pénzre. Március 20-án olvastuk Bódogh Lajos polgármester aláírásával az utolsó hirdetményt. Március 26-án már Zostyák a „mestanosták". A februárban beszüntetett gimnázium újra megnyílt április 7-én. De rövidesen befejeztük a tanévet. Ez volt az utolsó év: nyolc teljes évfolyammal. Évenként fokozatosan halt ki a magyar szó a gimnáziumban. 1926-ban szűnt meg teljesen. Május végén Micsura zsupán jelezte látogatását. A cseh katonaság zöld lombdíszbe öltöztette a Városházát. Nagyon készültek a fogadtatására. Azonban Micsura már nem érkezhetett meg. Egyszerre nagyon ideges lett a hangulat a csehek között. A katonaság egyrésze elhagyta a várost. Túszokat gyűjtöttek. Futótűzként terjedt el a hír: Pálmay katonái átlépték az Ipolyt és szétverték a cseh hadsereget. Ki volt Pálmay? Derék magyar katona, aki nem nézhette a cseheket magyar földön. Már 1918-ban harcoltak katonái. Trencsénben, sőt Galgócnál is felvették a küzdelmet a csehekkel. 1918 végén megszervezte a lévai ellenállást is. De felülről mindig leintették. Most elérkezett az ideje, gondolta magában, de csalódott. A felszabadulást váró lévai polgár is a tettek mezejére lépett. Elűzte az őröket, kiszabadította a túszokat és porba hullott a városháza cseh zászlaja. Június elsejére megjöttek a várva-vártak: Pálmay derék lévai és garamvölgyi fiai bevonultak a városba. Szorongva álltam az ablaknál. 4 óra lehetett, midőn megláttam az első feltűzött szuronyú magyar katonát. Percek alatt körülvette őt a lakosság. Rövidesen megszállták a várost. De jött a nagy csalódás. Hiába dugdostuk a magyar trikolórt. Vörös zászló lengett a Városházán. A Pálmay-csoport zászlórúdja gombján azonban fehér virág és zöld lomb egészítette ki a haragos vörös színt. Felhangzott az első „Éljen a Tanácsköztársaság!" Csalódtak a lévaiak. A Pálmay-fiúk után megjelentek a vörös hordák is. Egy kemény hónap következett. A csehek többször megostromolták a várost. Pálmay vitézei azonban mindig helytállottak, bár harcaikat a vörös munkáscsapatok nem támogatták. Ďe rövidesen bekövetkezett Pálmay tragédiája. El kellett hagynia a vér árán visszaszerzett lévai földet. A vöröskormány visszarendelte a csapatokat. A vörös hordák kirabolják a várost. Az állatállományt elhajtották. A Pálmay-katonák azonban visszaterelték a rablott csordákat. Ez volt utolsó ténykedésük. Letették a fegyvert. Július 3-án újra cseh légionisták vonultak be Lévára, kelyhes huszita zászlókkal. Nem is mertünk a jövőre gondolni. Nehéz idő volt ez. Idegen tisztviselők jöttek a nyakunkra, dolgozott az adóprés. Középfokú iskoláinkat elszlovákosították. A magyar szó tilos volt és üldözték a magyar színeket. Cenzúrázták az újságokat. Állandóan csendőrterror alatt tartották a lakosságot. Szellemi és testi fegyverekkel akarták megsemmisíteni a lévai magyarságot. Mindent meghódítottak, csak a lévai lelket nem. Az töretlen maradt. Az ősi magyar lélek, dédapáink szelleme megtartotta Lévát magyarnak. Milyen volt ez a lélek? Léva polgársága mindig ragaszkodott őseihez, de emellett haladó szellemű volt. Nemes lakói évszázadok óta eliparosodtak. Régen megértették az új idők szavát. A kaptafa, a szabótű, a kovács kalapácsa apáról fiúra szállt, de a szerszámokkal együtt a tudásvágy és a haladás szelleme is. Kijárják a lévai gimnáziumot, utána visszatértek az ősi iparhoz. Szívós élniakarás dolgozott bennük. Szaporodtak és vagyonosodtak, de el nem adták magukat soha. Szabad magyar város szabad nemes lakói voltak. Ez a szellem tartotta meg Lévát az elnyomatás alatt is magyarnak. Az évszázados magyar nemzeti érzés fűtötte, szívós élniakarás élt a város falai között. Földrengés, tűzvész, kolera, háború, török, labanc, nem törte meg, de nem törte meg a cseh sem. A cseh mindig idegen maradt Léván. A város híres volt mindig vendégszeretetéről, bárki járt is itt, nem a hivatalos, erőltetett vendéglátssal találkozott. A „lévai gyükér" magához vonta és gyökérré tette a „gyüttmentet" is. A csehet azonban nem fogadta sze22*