A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Szvatkó Pál: A csehszlovák köztársaság tündöklése és nyomorúsága

számottevők a gazdasági bajok is, s az ország erőszakolt struktúrája nem olyan, hogy nehéz időkben megküzdhetett volna velük. Benes ugyan kétségbeesett erőfeszítéseket tett, hogy a politikai kisantantot gazdasági kisantanttá alakítsa át, de látni fogjuk, hogy eredményt nem ért el. Időközben a világkrízis és az a körülmény, hogy az antant elszabotálta a nagy megbékíilés locarnoi éveiben tett ígéreteit, különös gyümölcsöt érlelt Németországban. A weimari köztársaság rendszere elvesztette a talajt lába alól. Kitűnt, hogy szociális elvei megvalósíthatatlanok, baloldaliságát pedig idegen és a német nemzet magatartásától távol eső elemek használják ki a saját előnyükre. A világkrízis a legyengült Németországot érte a legborzalmasabban. A tömegek a szó szoros értelmében éhhalállal küzdöttek, mert míg más államokban az ipari termelés értékesítésének megszűnése után az agrártermelés fedezni tudta a közvetlen szükségletet, a kiszipolyozott Németországban nem volt autark mezőgazdaság sem, amely a népet úgyahogy átsegítette volna a bajon, mint például a keleteurópai agrárországokban. Két nagy forradalmi mozgalom kristályosodott ki az országban: a kommunizmus és a nemzeti szocializmus. A nemzeti szocializmus győzött, mert a gazdasági elvet össze tudta egyeztetni a nemzeti elvvel és jobban megfelelt a nemzeti voltában megalázott német népnek. 1933 január 30-án Hitler átvette a kormányzást s ezzel új fejezet kezdődött Európa történelmében. Csehszlovákia északnyugati német vidékeit ugyanolyan elevenen érintette a gazdasági krízis, mint Németországot s ez a terület is ellátási gondokkal küzdött. Amikor Hitler hatalomra került, a prágai államférfiak nem tudták levonni az esemény konzekvenciáit és görcsösen folytatták régi politikájukat: a versaillesi politikát. A diadalmas hitlerizmus hatása természetesen átterjedt a szudétanémetségre is és rajtuk keresztül a Csehszlovákiában élő többi nemzetiségre. Minden mozgásba jött s a régi sebek sorra kiújultak. A csehek a megegyezési kísérletek helyett drákói szigorúságú ellenintézkedésekhez folyamodtak s belovalták magukat egy Hitler-ellenes világnézeti frontba anélkül, hogy a veszedelmekre gondoltak volna. Azt hitték, hogy a demokrata világ elég erős a hitlerizmus megfékezésére és a baloldali hatalmak játszi könnyedséggel elsöprik a nevetségesen dilettáns hitlerizmust. Reményeikben megerősödtek, amikor átmenetileg ellentét támadt Ausztria miatt a két szélsőjobboldali állam, Németország és Olaszország között. A locarnói idők német-csehszlovák külpolitikai közeledése egyébként már Hitler hatalomrakerülése előtt holtpontra futott, akkor, amikor Schober osztrák kancellár és Curtius német külügyminiszter a kétségbeejtő gazdasági helyzetben meg akarta valósítani a német-osztrák vámuniót. Prága akkor erélyesen Bécs és Berlin ellen fordult s ezóta az 1926-ban kezdeményezett külpolitikai jóviszony megszűnt. Hatványozott mértékben folytatódott az elhidegülés Hitler hatalomrakerülése után. Prága igyekezett minden erővel részt venni a Hitler-ellenes európai front megszervezésében s titkos reménye az volt. hogy egy szép napon egy világkoalició segítségével leszámol a német népvezérrel. A köztársaság hivatalos hangulatának elmérgesítéséhez nagy mértékben hozzájárultak a Németországból jött emigránsok, akik valóságos németellenes központtá építették ki Prágát s magukra vonták a birodalom haragját.. Már ebben az időben — 1933— 34-ben — számos incidens játszódott le a csehek és a németek között, de a prágai kormányzat egyelőre igyekezett higgadt maradni és kerülni a nyílt konfliktust, mert nem látta elérkezettnek az időt a leszámolásra. Közben a gazdasági bonyodalmak tovább tartottak. Csehszlovákia belátta, hogy a szabad gazdálkodás rendszerének feladása után nemzeti közgazdaságát új alapokra kell helyezni és valamiképen ki kell békülnie a dunai államokkal, hogy a nélkülözhetetlen árukicserélést megszervezze velük. A prágai külpolitikát az 1933—34—35-ös években e gazdasági gondok irányították. A gazdasági kisantant illúziónak bizonyult, a délkeleteurópai agrárállamok elzárkóztak, vásárlóerejük egyre gyöngült s egyre kevesebb cseh árut vettek fel, holott a monarchiára méretezett túl nagy cseh ipar a krízis előtti években elsősorban a középeurópai és a délkeleteurópai piacból élt. A cseh agrárok lehetetlenné tették, hogy a köztársaság, úgy mint Németország. tiszta ipari állammá fejlődjék s így az ipari és mezőgazdasági termékek kicseréléséből éljen. A nyugati hatalmak belátták, hogy Középeurópát csak akkor sikerül kiemelni a gazdaságilag csodálatosan erősödő Németország karmaiból, ha megkönnyítik a politikai és a gazdasági együttműködést a dunai népek között, de az elhatározást nem követték cselekedetek. Csehszlovákia kétségbeesetten kívánta a megegyezést, de csökönyössége most sem változott. Azt kívánta. hog\

T a dunai népek csak gazdaságilag egyezzenek meg és ne törődjenek a politikával. Ezzel szemben Magyarország, amely nélkül ebben az időben már lehetetlen volt a dunai együttműködést elképzelni, azt kívánta, hogy előbb a politikai igazságtalanságokat rendezzék és biztosítsák a magyarság nemzeti jogait, csak azután határozzák el a gazdasági együttműködést s az autark és Németországtól független Középeurópa kiépítését. Ebben az alapvető kérdésben Prága és Buda— 32 —