A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Borsody István: A magyar-szlovák kérdés

önmaga létében nem sok értelmet találó szlovák állam az idegek és szenvedélyek nagy fölkorbácsolásában kereste a kielégülést, a tömegek szórakoztatását és állami gondolattal való elfoglalását és mindezen műveletekhez céltáblának használta fel a jobb sorsra érdemes magyar-szlovák viszonyt: a magyarok elleni nagy hadakozás lett az önálló szlovák állam „legmagasabb" értelme. A magyaroknak kínos élmény ezzel kapcsolatban a pozsonyi németek szekundálása a szlovákok magyarellenes tobzódásához. Rosszemlékű szerepek révedeznek fel a magyar gondolkodó előtt abból az időből, amikor a bécsi udvar éppen Pozsonyon keresztül fondorlatoskodott a magyar állam gyöngítésén a szlovák-magyar kapcsolatok elmérgesítésével. Pozsonyban a németség olyan előcsatározói jutottak szóhoz, akik származásuknál és Középeurópáról alkotott fogalmuknál fogva nem alkalmasak arra, hogy a hagyományos magyar-német barátság jegyében szerepeljenek a történelmi Magyarország területén. Fellépésük alig leplezhető árnyékot vethet a mindenki által feddhetetlennek kívánt magyar-német viszonyra. A szlovákok abban a hiedelemben élnek, hogy éppen a német barátság jogosítja föl őket a magyarellenes magatartásra. A jogaik teljességében élő pozsonyi németek nem törődnek azzal sem, hogy a szlovákiai magyarság — amely pedig húsz éven keresztül a németekkel együtt küzdött a kisebbségek elnyomása ellen — most a jogfosztások sorát kénytelen elszenvedni a szlovákoktól. Az egész helyzet azt a látszatot kelti, mintha a szlovákok a németek beleegyezésével szítanák a magyarellenes indulatokat: és a szlovákok nyilván erre a beleegyezésre támaszkodva, könnyelműen borítják fel a békés szlovák-magyar kapcsolatok lehetőségeit. A szlovákiai magyarság nagyszerű vezetőjére, Esterházy János grófra nehezedik az a történelmi szerep, hogy a szlovák-magyar viszony eme legújabbkori változásában a magyar álláspontot, a magyar érdekek védelmét képviselje a magyarból szlovák fővárossá vedlett Pozsonyban. Esterházy János gróf származásánál, rendkívüli politikai tehetségénél és rutinjánál fogva ma a legalkalmasabb magyar ember a szlovákmagyar viszony magyar részről való irányítására : hogy az ő fellépése, az ő szüntelen fáradozása sem tud gyökeres enyhülést vinni a két nép mai viszonyába, az csak a minden oldalról elmérgesedett helyzet bizonyítását szolgálja. Szerencsétlen körülmények közrejátszása mellett a szlovákok és magyarok mai viszonyát rosszabbnak kell tekintenünk, mint valaha a közös történelem során. A magyarok iránti szlovák ellenszenv egyik főmozgatója az igazságtalannak nevezett területi rendezés, mert a déli és keleti határmegvonást a szlovákok mai szószólói égbekiáltó igazságtalanságnak tartják. Revíziót, irredentát hirdetnek, igazságot követelnek Szlovákiának és fennhangon kiáltják, hogy Szlovákia jelenlegi határaiba sohasem nyugodhatnak bele. A szlovák „nem. nem, soha" a magyar revíziós propaganda eszközeit másolja, több felületességgel, mint meggyőző erővel. De még ebben is a magyar hatások egész sorát véljük felfedezni... A magyar revíziós propaganda utánzásához szükséges bátorságot pedig a német protektor védelméből merítik a szlovák propaganda hirtelen naggyá nőtt mesterei. Higgadt értelemmel könnyű észrevenni, hogy ez a mai helyzet tele van abnormalitással, egy felzaklatott földrész háborgása fölött kiemelkedett szereplők játáka vonul föl előttünk és bármennyire szeretnénk már egyszer nyugvóponton látni a történelmi magyar állam nemzetiségeinek problémáit, kénytelenek vagyunk megállapítani» hogy a szlovák állam mint eszme és valóság csak nyugtalan pont Középeurópa peremén, amiből nehéz lesz elindulni a dunavölgyi nemzetiségi kérdések megoldása felé, mert a szenvedélyeket korbácsolja, az ellentétekből akarja életét megalapozni, kibújik minden nagyszabású rendezési terv alól és az immár hagyományossá vált szlovák politikai nyughatatlansággal hiúsítja meg adott esetben a nagy dunavölgyi kibékülést. A szlovákok nem nélkülözték önállóságukhoz vezető útjukon a magyar rokonszenvet. Sőt, igen sokan jótékony megoldásnak látták azt is, hogy a szlovák állam megalakulásával alkalom nyílik arra, hogy a szlovákok végre önmagukban oldják meg a megoldatlannak érzett nemzeti és szociális kérdéseket, minden társtól távol, akinek szemrehányásokat tehetnek, ha valami nem sikerül. De a legtöbb rokonszenvet előlegező magyarnak is kelletlenül kellett látni az „önálló" szlovák vonalvezetést, amikor a pozsonyi politikusok a ínagyargyűlölettel vélték legjobban szolgálni hazájukat. Magyarellenes éllel nem lehet megoldani a szlovák kérdést, mint ahogy az elnemzetlenítés eszközével sem lehet megteremteni Szent István birodalmát. A szlovák önállóság mai formájában akkor teljesíthetné történelmi hivatását, ha a szlovák nép körében elvégezné a nemzettéválás ezernyi feladatát, a nemzeti társadalom szerves felépítésével kiküszöbölné a régi ellentétek ezernyi fájdalmát, ami abból keletkezett, hogy a szlovák társadalom kialakulatlan, fejletlen, szervezetlen állapota a szlovák nép vezetőiben ellenszenvet keltett a jobban fejlődő magyarsággal szemben. Ez a technikai nemzet- és társadalomszervezés azonban csak akkor töltheti be hivatását, ha a történelmi Magyarországon meghonosodott hagyományokhoz és szellemhez hűen az ittlakó népek békéjét készíti elő és az amúgyis elkerülhetetlen közeledés útját egyengeti. Nehéz lenne ma higgadt tárgyilagossággal és a Kárpátmedence történelmi, politikai, etnikai kérdései iránt emelkedettebb véleményt várni a népi elvek és jo— 298 — 20*