A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Szvatkó Pál: A csehszlovák köztársaság tündöklése és nyomorúsága

Abban a pillanatban, amint Masaryk és Benes új eszméjét az antant-hatalmak elfogadták és Wilson is a magáévá tette, a csehszlovák agitácó könnyűvé vált. Az amerikai elnök nézetei a kis népek önrendelkezési jogáról és az elnyomott nemzetek fölszabadításáról ugyancsak Masaryk és Benes malmára hajtották a vizet. Az amerikai elképzelést könnyen ki lehetett használni a csehszlovák politikusok hatalmi vágyai számára és ravaszul összeegyezteni azzal az angol-francia felfogással, amely erős torlaszt kívánt Középeurópában a németek terjeszkedésének megakadályozására. Az antant-politikának intenciói tehát lényegesen elősegítették a csehszlovák köztársaság megszületését és lehetővé tették, hogy Németország és a monarchia leverése után a béketárgyalásokon az egyenrangú félnek elismert Masaryk és Benes elérje azt, amit kívánt, majd pedig a megszervezett légiók élén diadalmasan bevonuljon Prágába, egy túlméretezett köztársaság új fővárosába. Az első feladat annak a területnek végleges birtokbavétele volt, amelyet a cseh emigráció és a Maffia politikusai az új köztársaság területének kiszemeltek. Az összeomlott monarchiában nem volt nehéz a tervet megvalósítani, annak ellenére, hogy a kitervezett állam egyes részeinek lakossága, így a három és fél millió német, az egy millió magyar, a fél millió lengyel s a szlovákok néhány csoportja, ellenállt a prágai törekvéseknek. Akik a hatalmat Csehország fővárosában átvették, mindenekelőtt államjogi alapot kívántak adni a zsákmányolt országnak. 1918 november 14-én összeült Prágában az úgynevezett „forradalmi nemzetgyűlés", amely a néptől kapott megbízás nélkül (tagjait a cseh nemzeti tanács egyszerűen kinevezte) százszámra hozta az új törvényeket és rendeleteket, köztük olyanokat is, amelyek határozottan a csehek szupremáciáját erőszakolták föl az országra és a másnyelvű lakosság érdekei ellen szólottak. Furcsán hatott, hogy a demokratikus jelszavak propagandájából megszületett állam első ténykedése azonnal antidemokratikus volt és egy kinevezett, egyoldalú országgyűlésre bízta az állam megszervezését, de ilyen ellentmondásokkal akkoriban nem igen törődtek Prágában. Az első kormánynak, Kramář kinevezett kormányának, elsősorban két nagy gonddal kellett megküzdenie: leverni a tiltakozó nemzetiségeket és Párisban megvívni a béketárgyalások csatáját. Az új állam ellen három helyen keletkezett ellenállás. A szudétanémetek még 1918 novemberében önálló kis német államocskát alakítottak Csehország és Morvaország határvidékein és elhatározták Ausztriához való csatlakozásukat. Az osztrákok bejelentették igényüket e színnémet vidékekre, de a benyomuló fegyveres cseh szokolszervezetek véresen elnyomták a szudétanémetség négy önállósodó részének önrendelkezési követeléseit és ismét nem törődtek azzal, hogy tevékenységükkel megsértik az önrendelkezés szent alapelvét, amelynek pedig más viszonylatban Csehszlovákia létét köszönhette. 1919 januárjáig a szudétanémetek ellenállását mindenütt sikerült leverni és a cseh csapatok akadály nélkül uralkodhattak a cseh történelmi országok területén. A másik ellenállás Teschen vidékén keletkezett. A lengyelek a monarchia szétbomlásakor novemberben megszállták az egész tescheni vidéket, de egy cseh katonai puccs 1919 januárjában elragadta tőlük a területet, llosszú elkeseredett vita indult meg a két szláv ország között, holott néhány hónappal előbb a két nép még a legnagyobb egyetértésben folytatta propagandáját Párisban. Most Teschen vidéke miatt csaknem háborúra került a sor közöttük. Snejdárek cseh tábornok kihasználta a lengyelek szorult helyzetét a lengyel—orosz háború alatt és megerősítette a csehek tescheni pozícióját. Mielőtt a lengyelek visszaszerezhették volna az elveszett tartományt, a nagyhatalmak közbeléptek, demarkációs vonalat állítottak föl és elrendelték a tescheni népszavazást. Időközben azonban Prága és Varsó mégis megegyezett s így 1920 júliusában Spaaban a nagyhatalmak népszavazás nélkül is végleg feloszthatták a tescheni herceg séget Lengyelország és Csehszlovákia között. A harmadik ellenállási központ Szlovákiában fejlődött ki. A magyarok nem mondtak le ősi jogaikról és ámbár gyengék voltak, elkövettek mindent igényeik érvényesítésére. 1919 májusában a budapesti vörös uralom csapatai vörös mezben, de bévül igazi nemzeti érzéssel benyomultak a Felvidékre és a csehek heves ellenállása ellenére Felsőmagyarország legnagyobb részét visszahódították s előnyomulásukat csupán a belső zavarok és a nagyantant közbelépése állíthatta meg. Júliusban a cseh csapatok visszajöttek s egyelőre megtarthatták felsőmagyarországi pozícióikat. - ;

s -éjt:;.'! Időközben Párisban megindult a nagy békecsata. Benes, a prágai kormány külügyminisztere, vissza sem jött a csehszlovák fővárosba, hanem munkatársainak hatalmas táborával a francia fővá rosban maradt, hogy megvívja a nehéz harcot. 1919 február 5-én ismertette a békekonferencia előtt a cseh követeléseket s a nagyantant Tardieu vezetése alatt azonnal nyolcas bizottságot küldött ki a cseh kívánságok felülvizsgálására. Sem a németeknek, sem az osztrákoknak, sem a magyaroknak nem állt módjában, hogy a kitűnő összeköttetésekkel rendel— 26 —