A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Szvatkó Pál: A csehszlovák köztársaság tündöklése és nyomorúsága

nemzeti érzését, páratlan befelé néző szorgalommal vagyont, gazdagságot teremtett a szívósan és okosan megművelt cseh agrárvidékeken és az egyre jobban fejlődő ipartelepeken, ugyanakkor Prágában megvetette a cseh nemzet szellemi központjának alapjait is, művészetet, irodalmat, tudományt varázsolt az előbb apatikusan és egyszerű paraszti életet élő cseh nép központjaiban, törhetetlen akarással csinosítgatta, fejlesztette és gazdagította a szláv tartományt, de ekkoriban alig gondolt állami különállásra. A cseh történelem e heroikus szakában a nép vezérei nem törődtek külső dolgokkal, külpolitikával, talán még Béccsel sem és főtörekvésük a nép belső megerősítése és megszervezése lett. A maradi és gyenge cseh tömegek, amelyek a mult század elején még kardcsapás nélkül adták át népi hadállásaikat a benyomuló németeknek, most összeszorított foggal, szívósan védték a sajátjukat. Apró munkával, kispolgári erényekkel közelítették meg céljukat, valami hallatlan önzéssel is, amely ridegen elzárkózva minden megejtő külső fény és hatás elől csak a sajátját ápolta és gyarapította és szinte rabszolgai keménységű munkával hordott téglát téglára az új nemzet építésénél. Ekkor keletkezett a cseh nép híres jelszava, a „kicsiny, de a mienk", s ez a mottó megfelelően jellemezte a törekvéseket, a belső nemzeti autarkia megteremtését. A nemzet bévülről építette kádereit, főtörekvése a belső szervezkedés és a gazdasági-szellemi színvonal emelés lett, másra egyelőre nem gondolt. A későbbi magyar kisebbségi harcban a cseh nemzetnek a háborúelőtti politikai módszere sokszor szerepelt példaként a kisebbség fiatalságának politikai és nemzetmentő elképzeléseiben. Az iskolákban részletesen tudomást szerzett a csehek háborúelőtti metódusairól, helyeseknek találta őket megkísérelte alkalmazásukat a saját kisebbségi helyzetében. A világháború előtt régen eltűnt az elmúlt századok cseh apátiája és a több évtizedes szorgalmas munka után erős és egészséges hét milliós nemzet virult Csehországban és Morvaországban. A nép meggazdagodott. A bankok tele voltak cseh betétekkel. Az elkönnvelmüsködő német uraktól és arisztokratáktól a cseh kisember évtizedes szívós és fegyelmezett munka és vagyongyűjtés eredményeképen sorra vásárolta vissza a földet, a házat és az ipartelepeket. Okos és eredményes vállalkozási szellem fejlődött ki a mostoha körülmények folytán a világ minden tájára, de főleg a monarchia különböző tartományaiban elszórt cseh kisemberekben. Szorgalmas kereskedővé vált a cseh, munkaképes és fegyelmezett iparossá, vagy modern eszközzel dolgozó kisgazdává. Átható közösségérzet fejlődött ki benne, az egymást-segítés egyedül üdvözítő érzékének felismerése. A politika azokra a modern világnézeti elvekre épült föl, amelyek az összefogást, a kollektívum megszervezését, a demokráciát, a szocializmus és az egyesült erővel való fellépés hatásosságát hirdették. Egészséges szövetkezeti rendszer hálózta át az országot, cseh bankok alakultak, mezőgazdasági központok, a csehek egyre erősebbé fejlesztették ipartelepeiket és szívós hozzáértő munkájuk eredményeképen 1910-ben már a monarchia legelőrehaladottabb, leggazdagabb és legjobban megszervezett népei közé tartoztak. Az eredményt csak akkor becsülhetjük igazán, ha az elmúlt századok, de különösen a tizennyolcadik század második felének cseh történelmi tespedését ismrejük, a hallatlan lezüllést, amely csaknem kivégezte már a nemzetet és lehetővé tette a németek fokozott térhódítását. A tizennyolcadik század második felében és a tizenkilencedik század legelején valóban szó lehetett a cseh nemzet teljes eltűnéséről és az erősebb német telepesekbe való felszívódásáról. A tizenhetedik század nagy küzdelmei és szép barokk szellemi fellendülése után fáradtan és megadással tűrte a cseh a német uralmat, nem gondolt nemzeti jellegére és szívesen vált németté. A fellendülés a német romantika és filozófia hatása alatt ugyanakkor következett be, amikor a többi középeurópai kisnemzeteknél, talán némileg később, mint a magyaroknál. Intenzitása távolról sem volt olyan erős, mint a magyar nemzetnél, ahol a nemesség érintetlen és független rétege határtalan lendületet tudott adni a nemzeti kibontakozásnak. A tizennyolcadik század végén a nemesség még nagy szerepet játszott minden nemzeti akciónál. A cseh nemesség letűnt, mert vagy kiirtották, vagy pedig németté vált. Hiányzott tehát az a réteg, amelyre a nemzeti munkát rá lehetett bízni s előbb lassan, fokozatosan, a nép mélyén kellett kifejlődnie a nemzet felszabadítását biztosító új erőnek. Ezért történt, hogy míg más nemzetek, mint például a magyarok azonnal frontális támadást kíséreltek meg az elnyomók ellen és elszánt függetlenségi harccal akarták kicsikarni önállóságukat, addig a cseh látszólag és gyakran ténylegesen megadta magát az uralkodóknak és lent a nép mélyén, a falvakban és a kisvárosokban kísérletezett lassan, jóformán csak egyesületi alapon, egy olyan osztály megszervezésével, amely a nemzetet összefoglalta s a gondos előkészítés után az első kínálkozó alkalommal a porondra léphetett. Ez az egyesületi szervezés vezetett például a hatalmas Sokol-organizáció kiteljesedéséhez és azonnal érezhetővé vált, amikor a cseh politika népi és kisemberi jellege végre érvényesülhetett. Előbb természetesen az a gyenge és dekadens réteg hirdette a nemzet eszményeit, amely sután és a szoros értelmében donkihoti formák között még a múltból élt, a mult ragyogásához menekült és struccpolitikát folytatva nem akarta tudomásul venni az új időket. Mielőtt az erőteljes új cseh kispolgári réteg előtérbe került volna, ezek a multbanézők bemene- 20 -