A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Manga János: A visszatért felvidék néprajza

vörös posztóba volt öltöztetve, teleaggatva cifra rongyokkal. Ugyancsak Castrén szerint a sámán tanulásánál még fontosabbnak látszik a vörös posztóval szegélyezett irhazubbony. A sámán fejét is vörös posztószegély veszi körül. A komáromvidéki néphit szerint a boszorkák úgy ismerik meg egymást, hogyha végig mennek az utcán, minden boszorkának a házán piros zászlót látnak. Ezt csak a boszorkák látják. A palóc néphitben a boszorkányok „veres" tintával írják be nevüket a nagykönyvRévészliáz a Kisduna partján. be a keresztúton, s a fejükön is „veres" kendő van. Ez azt látszik bizonyítani, hogy a vörös szín a sámánoknak is, meg a boszorkányoknak is jelvénye, amiről pedig arra következtethetünk, hogy a néphit boszorkányai azoknak a pogány papoknak utódai, akik az új vallás tanaival szembehelyezkedtek. Erre vallanak a boszorkánymesterség elsajátításának módjai, amelyek megegyeznek a votjákok sámánjainak tanulásával. Egy Ipolyság-vidéki kanász szerint a „tudós" pásztor addig nem halhat meg, amíg tudományát másra nem hagyja. A finn sámánokra is kötelező volt, hogy valamelyik barátjának mindent el kell beszélnie, amit tud, mert ha tudományát megtartja, kilenc nap és kilenc éjjel testében szorul a lélek. A boszorkányok lakomája, a lóhús-evés, a katlanban való főzés szintén a sámánkultusz emlékét őrzi. A boszorkányok gyülekezési helyei a lakott helyektől távol, valamely útkereszteződésnél, gyakran a folyók közelében vannak. Ezek a helyek az áldozati berkek emlékét őrzik, amelyeknek most már a néphit a kereszténység befolyása következtében kártékony erőt tulajdonít. A keresztút is áldozati hely emléke. Ezt bizonyítja a votják néphit is. A votjákok, hogy a betegséget elűzzék, a sámán parancsára bábut vittek a keresztútra, ahol a beteg, mikor a bábut letette, így szólt: „Ne engem egyél meg, edd meg ezt." Hogy a Felvidéken az öregebbek hitében menynyire élnek még a boszorkány képzetek, bizonyítja az, hogy egy Léva-vidéki, nemes eredetű református községben — alig két óra leforgása alatt — tizennyolc boszorkányhistóriát jegyeztem le. Különösen a Nyitra-vidéki és az ipolymenti palócság körében van sok híve a boszorkányságnak. Egy ipolyvidéki gazda, aki jó keresztény, sőt templomatya is, határozottan állította, hogy hisz a boszorkányok erejében. Saját szemeivel látta, amikor a bernecei kanász üres szürujjából kilenc malacot kergetett ki. Arra is emlékszik még, hogy gyerekkorában Kuvik Mátyás pereszlényi kanász szegre akasztotta a dudáját és az magától szólt. Összefoglalva a boszorkányhitről elmondottakat, megállapíthajuk, hogy a boszorkány személyében kétségtelenül kimutatható a pogány papok emléke, de a kereszténység és különféle idegen befolyás egykori szerepük körvonalait elmosta és a néphitben elvegyültek a táltos és a garabonciás szerepével. Varázslatok. A pogány papok, sámánok szerepe a vallásos életen kívül a mindennapi életre is kiterjedt, ök, mint a szellemek képviselői, jósoltak és gyógyítottak, tehát varázslattal is foglalkoztak. A varázsképességeket éppúgy, mint a boszorkánymesterséget vagy a sámán „tudományát" a halál előtt másra lehet ruházni. Két fontos formai követelménye van a varázslatnak. Első és legfontosabb a varázsige, melynek lényege, illetve hatása a szó varázserejében rejlik, második a formai rész, amelynek betartása szintén elengedhetetlen kelléke a célnak. A ma még fellelhető varázsigék eredeti, pogány szereplőiket már elvesztették és helyükbe a keresztény egyház imádságainak szereplői léptek. A varázslók férfiak éppúgy lehetnek, mint nők. Leginkább a pásztorok közül kerülnek ki. Vámosladányban egy közel 80 éves gazda minden betegséget meg tud gyógyítani, még akkor is, ha nem látja a beteg testrészt. Paláston él egy kanász, aki még a hűtlen férjet is visszavarázsolja feleségéhez. Martoson egy öregasszony mindenkit meggyógyít, ha megmondják neki, hogy mi baja van a betegnek. Zsérén (Nyitra m.) ha valakinek a feje fáj, vizet öntenek egy edénybe, aztán kilenc szem parazsat dobnak bele visszafelé olvasva: „Sem kilenc, sem nyolc, sem hét, sem hat, sem öt, sem négy, sem három, sem kettő, sem egy". Ezután egy csipetnyi sót tesznek a vízbe, majd három darabka kenyeret. Utána a beteg fejét megmossák, úgy, hogy a vizes kézfejjel háromszor keresztet vetnek a beteg homlokára és a két halántékára. Miközben mossa a fejét, a következőket mondja: „Én mosom Kelemennek szólítását, igézettyit, kántorba lett asszony, kántorba lett férfi szólítását, igézettyit fejibő, feje velejibő, fülibő, füle erejibő, szemibő, szeme kúpajábó, orábó, ora cimpajábó, szájábó, fogajibó, nyelvibő, nyeldeklőibő, nyakábó, nyaka erejibő, tiidejibő, májábó, szivibő, lépibő, hurkájibó, kezeibő, lábaibó, minden iző porcikajábó". Amely testrészt említi, azt vizes kezével megérinti. Mondókáját úgy mondja, hogy azt senki se hallja, mert akkor nem érvényes. Aztán imádkozik, majd tenyerét a beteg — 220 —