A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Manga János: A visszatért felvidék néprajza

írtaguk kötnek. Legelterjedtebb csipke mintáik a palackás, kacsafejes, kacsapiszk, lúdfejes, stb. Télennyáron keményszárú csikorgós csizmát viselnek, amit az újvári suszter tud kedvükre megvarrni. Ruhájuk általában egyszerűbb és olcsóbb anyagból készül, mint az Ipoly mentén, de mégis díszesebb, mert több benne az egyéni alkotás és népművészet. A martosi női ruha a palóc népviselet legdélibb jellegét képviseli. Az alsóruha házi vászonpentölből és két derékingböl áll. Az ing ujjai sűrűn rakott, kékített gyolcsból készülnek. Az ingujj a könyököt is fedi és gyári csipkében végződik. Az ingre karton, vagy delin pruszlikot vesznek, ezt a hónaljtól a lapockáig rózsás szalagokkal és pillangós aranycsipkével díszítik. Öthat mintás karton szoknyát hordanak, a legfelső rózsás szalagokkal és aranycsipkével díszítve. A kötény anyaga kékített gyolcs, vagy tilángli (tüll), szélén lyukacsosvarrásos, rózsás szalag és pillangó dísszel. Két „nyakravaló" kendőt viselnek. Anyaga lehet kékített gyolcs, atlasz, vagy tilángli. A kékített gyolcs nyakravalót piros pamutos rózsák, tökmagok és csipke szegélyezi. Az atlasz és a tüll-nyakravalókon hímzés nincs, hanem csak rózsás szalagok és pillangók szegélyezik. A menyecskék és asszonyok kontyukra „fíkető"-t tesznek. A fíkető váza fából és keménypapírból készül, ezt gyolccsal vonják be, majd csipkével, rózsásszalagokkal és gyöngyökkel, fiatal menyecskék piros szalagokkal és aranycsipkével díszítik. Hátul tenyérnyi széles, négy piros rózsás szalag lóg le a fíkető kontyalatti részéről. Hétköznap egyszerű kazsmír kendőt kötnek fejükre. Csizmát már csak köznap és télen hordanak. A bényi, kéméndi, izsai, stb. népviselet anyagban és díszítésben megegyezik az előbbiekkel, csupán a pruszlik csípőig meghosszabbított dereka és a térdigérő szoknyák mutatnak különösebb jellegzetességet. Az itt leírt népviseletek elmaradhatatlan kelléke a „keszkenyő". Gyolcsból készül, széles csipkés, tökmagos, lyukashímzéssel, vagy kivágásos rátéttel van díszítve. A martosi keszkenyők mindig égszínkék _ gyolcsból készülnek. Lakodalomban a vőfélyek is ilyen hímzett „vőfélykendőt" kapnak a menyasszonytól. A férfiviselet különösebb jelleget nem mutat. A NÉPHIT: JÓ ÉS ROSSZ SZELLEMEK. A kezdetleges ember, aki a természeti jelenségeket: a villámlást, földrengést, a nap keltét és nyugtát még nem tudta megmagyarázni és érthetetlenek voltak előtte, ösztönösen megérezte, hogy az élete és környezete mennyire csak játékszere ezeknek a hatalmaknak. Ez a tudat felkeltette benne a természettől való függés gondolatát és hogy a természeti erőknek jóindulatát megnyerje, félte, majd imádta azokat. Az imádás eleinte a természeti hatalmaknak: a napnak, a — 217 — holdnak, a villámlásnak, a menydörgésnek szólt, később pedig a természeti erők emberformájú megszemélyesítőjének. Itt kezdődnek a vallási kultúra első nyomai. Ehhez hozzájárultak még az emberi lét titkai: a születés és a halál gondolata, melyet csak a természetfeletti erők létezésével tudott magának megmagyarázni. A néprajzi kutatások szerint tehát a vallások kialakulására két hatóerő: a természeti és társadalmi környezet volt hatással. Legfontosabb szerep a társadalmi környezetnek jutott, míg a természeti környezet csak kiindulópont volt. A mai kultúrember tudatában van a halál elkerülhetetlen voltának. A primitív ember látja, hogy mindenki meghalhat, de nem érti meg, hogy miért kell mindenkinek meghalnia. Egy-egy halálesetnél megdöbbenve szemléli a mozdulatlan testet, amelyből a lélekzettel, a mellkas szabályos mozgásának megszűnésével eltűnik az élet. Ez a szemlélet alakította ki a vallásos élet leglényegesebb pontját: a test és a lélek kettősségének hitét. Ennek a hitnek kialakulásához hozzájárultak még az álomlét jelenségei is. Az egyszerű ember elgondolásában a testből elszállt lélek, mint szellem, tovább él láthatatlanul és éppoly tulajdonságokkal rendelkezik, mint az ember: lehet jó barát, de ellenség is. Itt eljutott az ember a jó és rossz szellemekben való hit kialakulásához. Vallásos tevékenységében pedig két főcélt tart szem előtt: biztosítani a jó szellemek segítségét és elriasztani a gonosz szellemeket. Az első célt a jó szellemeknek hozott áldozatokkal, a második célt pedig különféle riasztó szertartással, zörgéssel, kiabálással vélte elérni. Ha most már a magyarságnak ősi hitvilágát akarjuk nyomozni, világosan áll előttünk, hogy őseink vallásos életének megnyilvánulásai is a jó szellemek segítségülhívására és a gonosz szellemek elűzésére irányultak. Ezeket a cselekményeket az egyes háztüzek keretén belül maga a családfő vezette, később, a nemzetségek kialakulásával a nemzetség vezetője, vagy valamelyik öregje vette át ezt a szerepet. A vallási kultusz vezetőiből fejlődött ki aztán a papi (sámáni) kultusz. Az elmondottak a vallásos élet kialakulására általános érvényűek, de szemelőtt kell tartani akkor is, lia a magyar néphit értelmetlennek látszó töredékeit akarjuk vizsgálni. Mert éppen ezekben a hiedelmekben mutatkozik meg a nemzeti jelleg, ha egyáltalán lehet még erről beszélni. Kísértet. A kísértethit kialakulásában két tényező játszott közre: első a már ismert primitív elgondolás, hogy a testből elszállt lélek tovább él és olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint az ember, második pedig az ember bűntudata, mely a kísértet megjelenésének okát valamilyen elkövetett bűnben keresi. A kísértethit megtartó erejében nagy szerep jut a természeti környezetnek is: a vízben bő, mocsaras, fás vidékeken intenzívebb a néplélek képzelőereje. Sara an » - Sotnorj^-ii^Hl