A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Vass László: A felvidéki magyar irodalom

Ma hatvanöt éves a Toldy Kör, ebből húsz esztendőt nehéz kisebbségi sorsban töltött el; a nehezebb, nyomasztóbb sorssal azonban most viaskodik. A szétszaggatott magyarság eljövendő irodalomtörténészei meg fogják állapítani, mily felbecsülhetetlen ugartörő munkát végzett a Kör a volt csehszlovákiai magyar irodalom kialakítása érdekében. A laikus és elfogult bírálók és azok, akik nem élték át a kisebbségi sors kezdőéveit, talán értéktelen konzervatív dilettantizmusnak tekintik végzett munkáját. Ám a konzervativizmus itt elsősorban nemzetmentő és olvasóközönség-toborzó feladatokat teljesített. És ha nem is hozott világra remekműveket, már magában véve az, hogy elsőnek mozdult meg a trianoni szörnyű letargiában és elsőnek kezdte meg a harcot, éppen Pozsony-Pressburg-Bratislavából a magyar irodalomért, örökre aranybetűkkel írta be patinás történelmi nevét az egyetemes magyar irodalomtörténet könyvébe. „A Toldy Kör a magyar szellem dómja, melynél nem számít az idő" —- mondotta a Kör hatvanéves jubileumán a fáraihatatlan veterán: dr. Jankovics Marcell. Hogy jelentősége és feladatai mily nagyok az új államkeretben, bizonyítja azt az 1938-as november 2-i belvedere-i döntés is, amely külön jogokat biztosít a Toldy Körnek a dunaparti Város magyar irodalmi és kulturális gondozására. És az első hír, amit a Toldy Kör új működéséről hallottunk az őszi visszacsatolás után, arról szólt, hogy a Kör évadnyitó ünnepélyén óriási tömegek jelentek meg a városi Vigadó nagytermében. Ugyanúgy, mint húsz esztendővel ezelőtt, a kezdés tanácstalan éveiben, az első nyilvános ünnepségen... A keleti részen körülbelül ugyanabban az időben, mint a Toldy Kör, Kassán a huszonötéves jubileumára készülő Kazinczy Társaság kezd munkába dr. Sziklay Ferenc kultúrreferens programja szerint. Eltérően a pozsonyiak erősen hagyományőrző és inkább közönségtoborzó módszerétől, a kassaiak a kisebbségi irodalom megszervezésének már konkrétebb feladatait vállalják magukra. Elsőnek kísérlik meg az irodalmi élet rendszerbe foglalását a Kazinczy Társaság jubileumi évében (1923), amikor az összes szlovákiai irodalmi egyesület hozzájárulásával a Társaság átalakul országos irodalmi egyesületté és a tagok sorába beválasztották „szerte az országban író és Írogató, értékesebb kultúrmunkásokat, akiknek írásban leadott szavazatai — hogy kiket tartanak az „író" névre érdemesnek — hozta meg a tollforgatók első komoly értékítéletét önmagukról s egyúttal az első irodalmi koncentrációt a kisebbségi sorsban". (Sziklay Ferenc: Kulturális szervezkedésünk története. Az Ország Útja. 1938. II. 6.) Mivel a hatóságok nem engedélyezték az országos jellegű irodalmi egyesület működését, a Kazinczy Társaság 1927. tavaszán, Tátraszéplakon írói szakosztályt alakít. Közben hozzákezd a szlovákiai magyar könyvkiadás megszervezéséhez is, amelyről más helyen szólunk. Minden jel azt mutatta, hogy a hajdani felvilágosodás magyar irodalmának néhány esztendeig fővárosa, a Magyar Múzeum Kassája most újból fókusza lesz a magáraébredt kisebbségi magyarság szellemi életének. BarótiSzabó Dávid, Kazinczy és Bacsányi izgató, szervező szellemei lengedeztek a Dóm körül. A Társaság irányítói nagy hasonlóságot látnak a Kazinczy-korabeli irodalmi helyzet és a kisebbségi „kezdés" között. Különben is, a Kazinczy Társaság még 1907ben az irodalmi élet decentralizációjának szükségességét nemzeti érdeknek tartotta és ezért a vidéki kulturális gócpontok megvalósítását sürgette. így az államfordulat után a Társaság csak folytatta régi célkitűzését, amelyet másfél évtizeddel azelőtt már felismert: a magyar irodalmi élet decentralizációjának megteremtését, "s ez most egyet jelentett a kisebbségi magyar irodalom megszervezésével. A harmadik legnagyobb szlovákiai irodalmi egyesület Komáromban az 1911-ben alakult Jókai Egyesület, amely mozgalmas vidéki múlttal büszkélkedhetett. Első elnöke Beöthy Zsolt volt, a Trianon előtti esztendőkben neves fővárosi írók és tudósok tartottak magas színvonalú előadásokat az Egyesület rendezésében. A kisebbségi időszak folyamán a csehszlovákiai magyar írókat és művészeket mutatta be a komáromi magyarság előtt, országos jelentőségű Jókai-ünnepségeivel és pályázataival jótékonyan folyt bele a kisebbségi irodalom kialakításába. (Hogy általános művelődési viszonylatban milyen munkát végzett hasonlóképpen a többi vidéki városok irodalmi egyesületeihez és kik voltak névszerint is a lelkes irányítók és szervezők, arról Adattárunk a kulturális intézmények működéséről szóló fejezetben tudósít.) Méltó helyet biztosított magának a kisebbségi irodalom áldozatos szervező munkájában az immár nyolcvan esztendős Lévai Casino, amelynek két évtizedes magatartását méltóan szimbolizálja Kazinczynak haladásra serkentő szellemei Nemhiába a magyar történelem egyik legsötétebb idején, a Bach-korszakban alakult meg, a csehszlovák uralom alatt egyik legmozgalmasabb végvára lett a kisebbségi magyar kultúréletnek. Minden nevesebb író második otthonának tekintette a Lévai Casinó-t. A kisebbségi irodalom két legsúlyosabb szavú poétája, Mécs László és Győry Dezső, itt mutatkoznak be a szlovákiai magyar közönség előtt. Nincs oly magyar kulturális és irodalmi megmozdulás az országban, amelyben szívvel-lélekkel részt ne vegyen a Lévai Casino, s régi tradíciójához híven esetenként segített a különböző irodalmi világnézetek közti feszültség enyhítésén, mindenkor a magyar irodalom egysége érdekében. Schubert Tódor, a Lévai Casino nagykoncepciójú szellemi irányítója országos viszonylatban is legeredményesebb tényezőként működött a kisebbségi író és olvasó közti szerves kapcsolat kiépítésében. Élénk szellemi mozgalom indul meg már az első években Losoncon is, ahol az akkoriban ott élő Simándy Pál, Darkó István, Győry Dezső, Komlós Aladár és a közeli vidéken tanítóskodó Farkas István megalakítják 1923-ban a Madách-kört. Simándy Pál 1925-ben országos írói tömörülést kezdeményez és fölveti az írói kataszter tervét. Szabad Egyetemet alakítanak, amely különböző világnézetű emberek alkalmi csoportosulása kíván lenni a modern tudomány és művészet igazságainak és szépségeinek népszerűsítésére. Tehát „népszerűsítés" elsősorban és még mindig nem eredeti alkotómunka. Ez az irányzat uralkodik a kisebbségi szellemi élet kezdetén, a kisebbségi létforma végzetes velejárójaként, amely úgy látszott, hosszú ideig nem képes önálló irodalmi életet létrehozni. A „népszerűsítés", a messzi fővonalak figyelése, távoli áramlatok szorgalmas utánrezgése, a mult eredményeinek konzerválása, valamint a jelen „átvétele" a magyar megmaradás érdekében: ezt a funkciót végezte a kezdő években a kisebbségi magyar írástudók bővülő együttese. Érdemes néhány előadás címét feljegyezni a losonci Szabadegyetem műsorából, hogy lássuk: mekkora volt a szlovákiai magyar író szemhatára, meddig terjedt ki érdeklődési köre és milyen távlatok felé próbálták irányítani az elszakított peremvidék magyarságát? 1921—1922-ben a losonci Szabadegyetem műsorában többek közt a következő érdekes előadásokat találjuk: A nyugati kultúra fészkei, Jézus ethikája, Nietzsche, Kant, Stirner, Kétféle ethika, A modern vers problémája, Az új magyar lírikusok, Bevezetés az esztétikába, Móricz Zsigmondról, Petőfitől Adyig, Legújabb művészeti áramlatok, Zeneesztétikai problémák, Bevezetés a szociológiába, A szociális mozgalmak, Bergson stb. stb. Kultúrtörténeti szempontból is érdemes feljegyeznünk, hogy már az első években jelentkeznek — természetesen magyar részről — a magyar-szláv kultúrközeledés első megnyilvánulása: a losonci Szabadegyetemen előadásokat tartanak Stur, Hurban-Vajansky, Kukucin szlovák írókról. A szép kezdés ideje nagyon rövid s Losoncra hamar ráborul kétszeresen a vidéki csönd, de nemsokára ebből a városból kél életre a kisebbségi magyar ifjúság irodalmi szempontból is oly nagyjelentőségű folyóirata: „A Mi Lapunk", Scherer Lajos tanár szerkesztésében. Majd mikor ez a heves tűz is kihunyóban, még egy érdekes kísérlet történik a vidéki közöny szétverésére: Darkó István és Sándor László „Figyelő" címen tartalmas, élénkszemű -- 172 —