A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Polyánszky Zoltán: A felvidéki magyarság gazdasági helyzete

fölmondott összes munkásainak. A Losonci Mezőgazdasági Gépgyár a hét végén teljesen beszünteti üzemét. A Rakottyay György és Társa zománcgyárak jelenleg már három hónap óta szünetelnek. A füleki zománcgyár ezer munkása közül jelenleg 200 dolgozik. Ez a gyár is fokozatosan szünteti be a munkát. A kálnási chamotte-téglagyár felmondott munkásainak. A rimakokovai, farkasvölgyi és jópataki táblaiiveggyárak szintén beszüntetés előtt állanak. Az újantalfalvi üveggyár, amely izzólámpákat készített, szintén beszüntette üzemét." Ez volt a pusztulás kezdete. A folyamat nem állott meg. A további rombolásról megrendítő képet ad a Szlovákiai Gyáriparosok Szövetségének 1926. évi jelentése. Ebben megállapítják, hogy Szlovákia 112 megvizsgált gyárában és bányájában csak 63 millió munkaórára volt szükség, holott 1914-ben ugyanezekben az üzemekben 90 millió munkaórát jegyeztek fel. Ezen a téren tehát a munkaalkalmak 37%-os csökkenése állapítható meg. A jelentés az egyes iparágak helyzetének vizsgálatánál megállapítja, hogy a textiliparban teljesített munkaóráknál — 1914-hez viszonyítva — 11 millió, a faiparban 5 millió, a vasés fémiparban 3.5 millió, a vegyészeti iparban 4 millió munkaóracsökkenés mutatkozik. Ugyanez a jelentés állapítja meg, hogy a Magyarországtól elszakított szlovákiai területen lévő bányák 1913-ban 12 millió mázsa ércet termeltek, 1926-ban pedig mindössze 7 millió mázsát, tehát a csökkenés ezen a téren kereken 40%-os. Ez a jelentés természetesen az egész elszakított területre vonatkozik, amelyből a visszacsatolt Felvidékre vonatkozóan csak következtetéseket lehet levonni. Pusztultak a gyáripari vállalatok, korlátozták üzemeiket, csökkent évi átlagos termelési értékük, s ezzel egyidejűleg növekedett a munkanélküliség. Az 1921. évi népszámlálás Szlovákia területén 7017 kohómunkást tüntetett fel. Ez a szám 1930-ig 2030-ra apadt. Ugyanezen idő alatt a fémipari munkások száma 1568-al, a bányászok száma 1028-al, a bőripari munkásoké 1382-vel, a cipőipari munkásoké 8232-vel, a fűrésztelepek és kádárüzemek munkásainak száma 1802-vel apadt. .4- elsorvasztott felvidéki gyáripar szomorú tünete: bezárt gyárak. Említettük, hogy a felvidéki gyáripar sorvadásában az eddigi nyersanyagbeszerzési forrásoktól és elhelyezési piacoktól való elszakadáson kívül jelentős szerepet játszott a cseh állam vasúti szállítási tarifapolitikája, a sérelmes közszállítási gyakorlat s az a körülmény, hogy a felvidéki ipart a profitéhes cseh tőke martalékává tették. Nem kis része van a gyáripar pusztulásában ez utóbbinak. Állításunk különösen akkor világosodik meg, ha tekintetbe vesszük, hogy a felvidéki ipar 80%-a bankhitellel dolgozott. Ez sokat nyomott a latban, tekintettel arra, hogy a felvidéki pénzkereskedelem teljesen a cseh tőke uralma alatt állott s így az ipar hiteligényével ki volt szolgáltatva a cseh tőke kénye-kedvének. Hogy ez így volt, kiviláglik abból is, hogy a hitelkamatláb a Felvidéken jóval magasabb volt, mint az úgynevezett történelmi országokban. Amíg Cseh- és Morvaországban az adós legfeljebb 8%-ot fizetett, addig a Felvidéken 10—14%-ot tett ki a normális kamat. Azok a vállalatok, amelyek teljesen el nem tűntek s egyáltalában kibírták ezt a hatalmas megterheltetést, órabéreiket 1.30—1.70 csehkoronára szállították le s így a még foglalkoztatott munkásság életszínvonala is egyre romlott.