A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Schubert Tódor: A felvidéki magyar kultúrélet

nagyon nehéz és érdes lett a magyar iskola útja. Megkezdődött a lezüllesztése. Az állam nem segítette az iskolafejlesztési, nem épített magyar iskolákat. Az állandóan szaporodó diákságnak kicsi lett a régi iskola. Összezsúfolódtak a tanulók, az osztályok létszáma pedig olyan magas lelt, hogy az eredményes pedagógiai működés eleve ki volt zárva A nívó esett, a tanítás nehezen ment. A nívósüllyedés, az elegáncia-hiány és a lassú tanmenet miatt sokan elfordultak a magyar iskolától. Különösen egynémely „úri" népség húzódott vissza, mert „nem adhatta gyerekét olyan iskolába, — okolta meg lépését — ahol rongyos proletár gyerekekkel ül egy padban". A dologi szegényedéssel párhuzamosan haladt a tanerők szegényedése és leziillése is. Az utánpótlás a tanerőknél majdnem botrányos úton, üzletileg történt. Sok tanügyi férfiúban egyformán hiányzott a tisztesség és a pedagógiai tudás. A tanerők az első évtized vége felé jelentékenyen megcsappantak, úgyhogy gyors utánpótlásról kellett gondoskodni. A tanítóknál a pozsonyi állami tanítóképző vette a kezébe az ügyet. Ez a tanítóképző csehszlovák és baloldali szellemben gyúrt, tanári testületében egyetlen olyan személy volt, aki a magyarság előtt posszib:lis lett volna. Csehszlovák és kommunista tanárok működtek benne, akik — mint később nyilvánosságra került — pártembereknek ingyen, másoknak súlyos pénzért, tanulás nélkül is adtak oklevelet. A tanítóképző négyéves ii.tézetből és egyéves tanfolyamból állott. A négyévesre a polgári, vagy az alsó középiskola elvégzése után vették fel a növendékeket. Az egyéves tanfolyamra maturai oklevél kellett. A felvételi szám zárt volt és fordított arányban állott a jelentkezők szamával. A felvételért így nagy tülekedés folyt, amelyben azok győztek, akik hatalamasabb protektort tudtak elővenni. A prctektorok a csehszlovák képviselők, párttitkárok és pártemberek soraiból kerültek ki. A kiválasztódásnál főleg az alkalmatlan elemek kerültek át a rostán. Soknál nem is kellett már rombolni. A tanítás baloldali és csehszlovák szellemben ment. A magyar nyelvet pl. sokáig olyan nő tanította, aki Az új jókai iskola. alig tudott magyarul és végtelenül gyűlölte a magyarságot. A történelmet baloldali tanár, aki szüntelenül Marxot idézte a jövő tanító nemzedéke elé. Sem nívóban, sem szellemben nem felelt meg ez a tanítóképzés a követelményeknek. A legképtelenebb pedagógiai ügy azonban a képző externista vizsgája volt. A tanítóhiány miatt egy időben megengedte a minisztérium, hogy azok, akik matúrával rendelkeznek, magánúton is tehessenek vizsgát. Sok becsületes ember jutott így diplomához és kenyérhez, de az externisták többsége nem volt méltó rá. A vizsga ugyanis csak a pénz kérdése volt. Adás-vétel. Aki lefizette a pénzt, annak megszerezték a diplomát. Nem egy „tanító" úgy indult el a pozsonyi vizsgára, hogy még középiskolai oklevele sem volt. „Egy füst alatt" csinálta meg ezt is, a tanítóit is. Azok, akik tisztességes úton, tudásuk szerint jutottak be a képzőbe, kifogástalan működést mutattak fel mind pedagógiai, mind nemzeti szempontból. Ezek soraiból került ki az a sok tanító, aki éjjel-nappal dolgozott a magyar iskoláért és közművelődésért. Magyarságukat nem tudta befogni a baloldali csehszlovákizmus hálója, nem adták be a derekukat még előnyökért sem. Kitűnő tanítók és lelkes népművelők lettek — magánszorgalomból. Bizonyos része „a gyorstalpaltaknak" azonban szánalmas reklámja lett a magyar iskolaügynek. Olyan tanítói is voltak a magyar iskolának, akik gyerekeiket szlovák iskolába járatták, botránvt-botrányra halmoztak és azzal dicsekedtek el a pozsonyi képesítő vizsgán, hogy nem olvasnak magyar könyvet, mert az nem ér semmit. Ezek vetettek ágyat a csehszlovákizmusnak, az aktivizmusnak és a Slovenská Ligának a magyar falvakban. Tanulmányútra mentek Moszkvába, megfordultak Prágában, csak Budapest felé nem akartak tekinteni. A középiskolai tanárképzés mind szellemben, mind nívóban felette állt, sőt nem egy esetben még a magyarországi felett is. Az egyetem nem nyúlt hozzá senki nemzeti és világnézeti álláspontjához, nézetéhez, csupán tudományos és pedagógiai ismereteket közvetített és követelt. A magyar tanárjelölt megtarthatta nemzeti meggyőződését a cseh professzorok előtt, akik egyébként is nagyra becsülték szorgalma és embersége miatt. A főiskolás egyesületek révén állandóan a magyar kultúra folyamában élt és szoros kapcsolatot tarthatott fenn a magyar jelennel. Magyarságukat és mozgási szabadságukat mindennél jobban igazolja az, hogy a tanárjelöltek voltak a vezetői és hangadói a kisebbségi ifjúsági mozgalmaknak, egyesületeknek és nyilvánosan is résztvettek a kisebbségi magyar munkában és politikában. SzMKE-tagok voltak, magyar egyesületeket alapítottak és előadásokat tartottak a falvakban. Az egyetem tanársága nem akadályozta a magyar dákságot a közéleti munkában. E sorok írója pl. szin- 136 -