A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Schubert Tódor: A felvidéki magyar kultúrélet

(a legnagyobb sikert Körmendi és Földes Jolán „aratta"), de elvétve akadt igazi magyar könyv (pl. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig) is, amely előtt azután elismeréssel hajolt meg a legképzettebb cseh kritika. A szlovák könyvpiacon a hatás nélkül maradt Segítség és Sárarany után Mikszáth, Ady, Kosztolányi Dezső (A véres költő) és Wass Albert könyve ért el komoly szellemi és társadalmi eredményt. A cseh és a szlovák nyelv mellett évente egy-két könyvet fordítottak magyarra németből, angolból, olaszból és oroszból. Egyetlen magyar könyvkiállítás. A magyar könyvnapok a kisebbségi életben is napirendre tűzték a könyv kérdését. A pesti sikereken felbuzdulva itt is ezzel akarták elvinni az olvasóhoz a kisebbségi könyvet s felhívni figyelmét értékeire és küzdelmeire. A művelődési élet haladása és fejlődése is siettette a könyv sorsának rendezését. Mindenütt élt és elhangzott a könyvnap, vagy a könyvkiállítás szüksége, hogy végre nyilvánosan is számot adjon a szellemi termelés és irodalmiság értékeiről és bibliográfiai erőviszonyairól. A sajtó osztatlan dicsérete és a közvélemény általános csodálkozása mellett 1936 karácsonyán sor is került az egyetlen csehszlovákiai magyar könyvkiállítás megnyitására. A közönség elé került könyv két dologra hívta fel a közvéleményt: a szlovákiai művelődés irodalom-alatti elburjánzására és a bibliografikus kutatás teljes hiányára. Addig és máig is általánosan elfogadott ítélet az, hogy Szlovákiának kevés a magyar írója. A két évtized alig mutat fel egy-két írót. A kiállítás erre a kritikai megállapításra azzal a tragikomikus helyzetképpel cáfolt rá, hogy nem kevesebb, mint 170 kisebbségi írót mutatott be, akik rendületlenül és — hála Isten, névtelenül — dolgoznak az irodalom különböző területein. „Bebizonyította", hogy a szlovákiai széppróza nem is olyan szegény, mint hirdetik, mert 54 írója van, akiktől a kiállítás is 101 munkát tud kiállítani. A lírai szakmában 43 költő énekelt, közel száz darab verseskötettel. Drámaíróként 15 író jelentkezett húsz kinyomtatott darabbal. Tudományos területen negyvenegyen dolgoztak és 81 könyvet adtak ki. Megbukott folyóirat volt 31, létező 17. A legkomolyabb és az irodalomhoz legközelebb álló polc az antológiáké volt. A kisebbségi irodalom igazán az antológiákban élt: a húsz év alatt kb. 25 komoly antológia jelent meg. A másik tünet, ami szembeötlött: sok könyv távolmaradása volt. A kiállítás anyaga a csehszlovákiai magyar írók 500 könyvét ölelte fel, a teljes könyvtermelési anyagnak közel harmadrészét. A második harmadot sok levelezés, utánajárás és kölcsönzés révén meg lehetett volna szerezni, a harmadikat aligha. Már akkor is elkallódott a könyvtermelés egyharmada a központi, vagy kisebbségi könyvtár híjján. A kisebbségi életben egyetlen ember, intézmény, vagy múzeum sem akadt, amely bibliografiailag gyűjtötte volna a kisebbségi könyveket. Ezt a dokumentum-jellegü munkát senki sem végezte el. így történt meg azután az, hogy a húsz éves könyvtermelést, amely fontos részlete a Trianon utáni magyar életnek, sehol a hazában nem leljük. Ha majd adatra, kordokumentumra lesz szükség, Prágába kell vándorolnunk és ott kell e tanulságos élet után kutatnunk. Magyar közkönyvtárak. A legnagyobb művelődési eredmény, amit a csehszlovákiai magyarság fel tud mutatni, a magyar közkönyvtár-hálózat majdnem teljes kiépítése. Nincs olyan magyar táj, még az anyaországot sem kivéve, amely olyan jól be lenne hálózva a magyar kultúra forrásaival, mint a visszacsatolt terület. A csehszlovák demokráciában itt élvezte, itt használta ki legjobban a magyarság az egyenlőséget és itt kapott legtöbbet a két évtized folyamán. Hogy nem kapott meg mindent, ami megillette — az a kisebbségi magyarság lustaságán és közönyén múlott. A könyvtár lett a legnagyobb és legfejlettebb népművelő intézmény. Ezekben a könyvtárakban bizonyosodott be, milyen nagy küldetése van a könyvnek a népnél és milyen erős kulturális érdeklődése, s tanulási vágya van a magyar falunak. A könyv és a magyar műveltség rajtuk keresztül lett a nép közkincsévé, sőt életének irányító tényezőjévé. Mi volt az alapja ennek a tökéletesnek mondható könyvtárhálózatnak? Mi adta meg a lehetőséget arra, hogy éppen a könyv legyen a magyar művelődés legdiadalmasabb részlete? Könyvtáraink a csehszlovák művelődési törvények alapján létesültek. A csehszlovák nemzetgyűlés 1919 július 22-én törvényt hozott, amelynek alapján a politikai községeknek a lakosság minden rétegének müvelésére valóságos benső értékkel bíró, művelő, oktató és szórakoztató olvasmányokkal felszerelt könyvtárat kell létesíteniök. (1919 július 30-án kelt 430. sz. törvény 1. §.) A törvény a nemzeti kisebbségekről is gondoskodik és elrendeli, hogy „A nemzeti kisebbségekkel bíró politikai községekben akkor, ha a kisebbség a legutolsó népszámlálásnál legalább 400 személyt tett ki, illetőleg, ha a községben nyilvános kisebbségi iskola van, a kisebbség számára külön könyvtár, vagy az általános könyvtáron belül külön kisebbségi osztály állítandó fel". A törvény még ott is adott könyvtárlétesítési lehetőséget a magyarságnak, ahol a lakosságnak csak tíz százalékát tette ki. Itt a könyvtár munkáját átveheti a helybeli kultúregyesület, ha van, vagy pedig a könyvtártanácsnak át kell ruházni a magyar könyvtár jogait és illetékeit egy négy kilométernél messzebbre nem eső könyvtárra, esetleg a szórvány- 123 —