Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

IV. Az osztrák imperializmus egyeduralma alatt

mindent elkövetett, hogy ez a kapu zárva maradjon. Végr*? is Fiumét a trieszti Intendza befolyása alá hajtották époen úgy, mint a többi kisebb tengerparti réveket, amelyeken át magyar termék a világpiacokra eljuthatott volna. A tengerhez vezető vízi és szárazföldi utakat elhanyagolták, a folyók ágyát nem tisztították ki a hajózásra, és azok a magyar társaságok, melyek azért alakultak, hogy a Közép-Dunamedence kivitelét megszervezzek nyugat: Olaszország, Franciaország és Spanyolország felé, valamint az a társaság, mely a Törökországgal való kereskedés lebonyolítására alakult — nem bírván küzdeni a nehézségekkel és akadályoztatásokkal, beszüntette működését. A Közép-Dunamedence a nyugati gazdasághoz akart kapcsolódni, az lett volna akkor is természetes piaca, ahol adhatott, vehetett volna, de Ausztria útját állotta ennek. S ennek következménveképen azok az országok, amelyekkel azelőtt rendkívül élénk külkereskedelmet folytatott a medence, mint például Olaszország vagy Velence, a könnyebben hozzáférhető niacok felé tájékozódtak. Velence például a törökkel kezdett kereskedni, s a balkáni marha csakhamar kiszorította Olaszországból a Közép-Dunamedence marháját. Ugyanakkor a medenceország meg volt fosztva attól, hogy maga csináljon kereskedelempolitikát a maga támogatására, mert ennek joga és hatalma Bécs kezében volt. S ezekkel a gyilkos intézkedésekkel kapcsolatban az Ausztriába irányuló kereskedelmünk útján valóságos harmincadzsarolásokat hajtottak végre kereskedőinken. Ha például egy magyar jobbágy vagy bármilyen termelő gabonát vagy bármely más árut szállított Bécsbe 4 szekérrel, akkor egy szekér a vámokra ment. II. József is erőteljesen folytatta a medencét elszigetelő vámpolitikát. A magyar iparcikkeket Ausztriában megvámolta, az osztrák iparcikkeket Magyarországba vámmentesen engedte. A magyar kereskedők kétszeresen fizettek vámot. Ha valamit behoztak, az osztrák tartományokban megfizették az átviteli vámot és azonkívül a fogyasztási adót. Az osztrák kereskedő nem fizetett átviteli vámot és fogyasztási adót csak akkor, ha az árut belső fogyasztásra szánta. Szorgalmazta a császár, hogy külállamokkal kereskedelmi szerződéseket kössön. E szerződések viszonylagos előnyeinek biztosításánál kizárólag az osztrák közgazdaság érdekeit vette figyelembe. f> Jócsik Lajos: Л Kőzép-Ounamcilence közgazdasága'81