Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)
IV. Az osztrák imperializmus egyeduralma alatt
gyártmányokat átmenőleg ugyanolyan 2.5 százalékos fogyasztási vám terhelje, mint az osztrák örökös tartományok termékeit és gyártmányait, azért, mivel csak átmeneti intézkedés, egyelőre jóváhagytam. De ezennel tud'ára adom a Kommerzienrath titkos értesítése végett, hogy a jövendő fő rendszer megállapításánál ne hagyjuk figyelmen kívül azt, hogy a magyar kézmüvek a német örökös tartományokkal való azonos elbánásnak útjában az az ismert tekintet áll, hogy a magyar gyárak tulajdonosai nagy előnyben vannak a német örökös tartományokban élő ipari vállalkozókkal szemben. A magyar gyárak ugyanis adót és egyéb illetékeket nem fizető mágnások és nemesek kezében vannak, másrészt Magyarországnak a nélkülözhetetlen nyersterményei folytán az örökös tartományokkal szemben erősen aktív kereskedelmi mérlege van. Ezért a német országok javára az iparnak nyújtott kedvezménvek által ke'l mintegy az egvensúlyt helyreállítani. Ez a kettős indítóok vezetett eddig is arra, hogy a német örökös tartományok ipari termékeit mindenkor kisebb vámmal sújtsam, mint a magyar termékeket". Az alábbiakban majd kitűnik, hogy milyen vámokkal sújtották a magyar külkereskedelmet. Hogy befejezzük az osztrák iparpolitikának a Közép-Dunamedence gyarmatosítására irányuló törekvése ismertetését, idézzük itt II. József felfogását is, melyet 1785-ben így fejezett ki PáUy grófhoz intézett levelében: „Nem volna-e lehetséges a rendekkel új ajánlatot nyerni annak fejében, hogv minden vám;'.." '.k, melyek a harmincadoknál a német örökös tartományokba szállított magN'ar termesztményekből szedetnek, eltöröltessenek, s egy tökéletesen szabad közlekedés engedtessék mind szárazon, mind folyamon és tengeren?" „A gyárak, melyek az örökös tartományokban meglehetősen gyarapodnak, Magyarországon jelenleg nemcsak nem gyámolíttalnak, hanem el is nyomatnak, mik mégis a jövőben ott is elterjednének, s az élelemszerzést s a külpénz befolyását igen megkönnyítenék". „Az adóemelés Magyarországon kipótlandó-e vagy félrevetendő? Azért egyedül ezen elhatározástól függend, hogy Magyarország a többi örökös tartományokkal egyenlő kedvezéseket nyerjen a kereskedelemben: vagy ellenben mint merő gyarmat (Colonia) tekintessék, melyből készítményei kivitelének lehelő megnehezítése s az élelmiszerek72