Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

III. A keleti és nyugati imperializmus ütközőpontjában

bágyot az úgynevezett szárazvám. A szárazvámot a földesurak állítottak fel birtokaikon, és minden, a birtokról kivitt terményre reárótták. A jobbágy tehát, ha piacra vitte termeivényeit, előbb szárazvámot fizetett a földesúrnak. A szárazvám azonban meghaladta azt a mértéket, amelyet a kor laza közerkölcse is a legnagyobbnak ismert. Ezért büntetni kezdik azokat a földesurakat, akik birtokaikon szárazvámot szedtek. Az első esetben a büntetés 100, a másodikban 200 forint volt, s ha ez sem használt, akkor az uraság elvesztette azt a majorságot, ahol a szárazvámot bevezette. Ezt a büntetést a megye, illetőleg az alispán hajtotta végre, de a földesúr volt a megye, s ez kellőleg megvilágítja ennek a rendelkezésnek a valóságos értékét. Minden teher közül a legnagyobb a szabad költözködés eltörlése volt. Ez a törvény jelentette tulajdonképen a teljes szolgaságot. Az uralkodók hasznát is sújtotta a szabad költözködés eltörlése. A szolgai helyzet a teljesen rendezetlen földesúri szolgáltatásokkal karöltve érdektelenné tette a jobbágyságot a termelőtevékenységben. Ez viszont a jobbágyság adózásának szabott határt. így az uralkodók követelni kezdik a szabad költözködés visszaállítását, hogy a nép gazdasági erejét fokozzák, mert csak tőle kaphattak adót. I. Ferdinánd is több kísérletet tesz a szabad költözködés visszaállítására. I. Miksa 1565-ben felhívta az országgyűlést, hogy a „csaknem tűrhetetlen terheket" enyhítsék. A kezdeményezések azonban sikertelenek maradtak. Ha hoztak is enyhítő intézkedéseket, azonnal hoztak másokat, amelyekkel visszaállították az előbbi állapotokat. Ebben nagyon nagy és nagyon ügyes volt a nemesi vármegye. A mátyási kor végéről számos adat van arra, hogy a magyar jobbágyság rendkívüli jólétben élt, pénze és terménye volt bőven. Vannak adatok, melyek szerint a jobbágyoknak 1000 forint készpénzük is volt. A visszafeudalizált korban már magukat is alig tudták fenntartani. A jobbágyság elnyomását s annak tűrhetetlen mértékét az is bizonyítja, hogy 1514-ben nem vették el lázadó és protestáló kedvét és erejét. A következő évtizedek tele vannak kisebb-nagyobb jobbágyzendiilésekkel, hisz a jobbágy tosteslül-lelkestiil a kibírhatatlan földesúri kiszolgáltatottságban élt. A földesúr beleavatkozott jobbágyai magánéletébe is, megszabta, hogy ki mikor nősüljön, s ha a házasulandót szóval vagy intéssel nem lehetett erre rábírni, akko • y 35