Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

IX. A medence szétszakított részei

(iorlás alakulására az 1926-tól 1936-ig terjedő időszakból. Az utolsó gazdasági világválság kitöréséig, tehát 1929— 1930-ig a kivándorlás szabad volt, a befogadó országok nem gördítettek akadályokat a délkeleteurópai rajok elé. Eddig az időpontig hát emelkedik a kivándorlás. Az adatokból is kitűnik ez. Amikor a világválság következtében tiltó rendeleteket hoznak az országok, elakad a kivándorlók áradata, otthon maradnak a tömegek, és a saját országaik munkanélküli tömegeit dagasztják. A jelzett időben így alakult a kivándorlás: 1926 18,230 1927 21,976 1928 21,789 1929 18,189 1930 13.560 1931 4.808 1932 2.454 1933 2.221 1934 2.907 1935 3.347 1936 3.860 Összesen 113,341 A világválság kitörése után a befogadó országok a munkanélküliség csökkentésére törekszenek minden eszközzel, és ezért bazatanŕc=oliŕk az ideg°n munkásokat. így Jugoszláviába is visszaköltözik 53.219 kivándorló. A legnagvobb tömegek a kivándorlók hullámaiban a mezőgazdasági munkásokból kerülnek ki. A tízéves időszakban 47.649 mezőgazdasági munkás hagyta el Jugoszláviát, ezek közül 18.176 tért vissza csupán. Amikor megszűnik a kivándorlás lehetőséee, akkor a külföldre, főleg Németországba idénymunkára jelentkeznek egyre nagyobb tömegek. A szabaddá lett emberi állomány húzódik a városok felé is. A magyarság itt is úgy szétszóródik a balkáni területeken, mint az ó-királvságban. így a magvarság kényszerűségből a legvárosiasabb eleme lesz Jugoszláviának az öszszes nemzetiségek közül. 1931-ben Belgrádban 5,792 magyart számláltak, Jugoszlávia összeomlása előtt ez a szám már 25—30.000-re emelkedett. 320