Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

VI. Reformok útján a forradalom felé

bágyság sorsán ezen a hosszú országgyűlésen csak annyit javítottak, hogy kimondották, miszerint nem kell a jövőben viselnie az országgyűlési terheket. A legsúlyosabb állapotban Erdélyben élt a jobbágyság. Itt a bécsi udvar szította az ellentéteket a jobbágyság és a nemesség között, hogy így a magyar feudális réteget a saját népével veresse agyon. 1839-ben pénzre volt szüksége Bécsnek, s mivel nem merték alkalmazni PálíTy Fidél kancellár ajánlatát, hogy az adókat katonasággal vagy rendeleti úton szedessék össze, Metternich összehívta az országgyűlést. Oly nagy kegyességet mutatott Metternich, hogy közkegyelemben részesítette a politikai foglyokat is, Wesselényit és Kossuthot is, akit azért ítéltek el, mert az Országgyűlési Tudósítások mintájára Törvényhatósági Tudósítások címen kézzelírott lapot szerkesztett, melyben az ország közvéleményét állandóan informálta a pestmegyei tanácskozásokról. A jobbágykérdéssel kapcsolatban tisztázódott, hogy az elvileg kimondott önkéntes örökváltság a gyakorlatban semmi eredménnyel nem jár. Ezért ezen az országgyűlésen kötelezővé akarták tenni az örökváltságot és törvénybe iktatni. Ez a kísérlet azonban megbukott, és csak az önkéntességet mondották ki törvényben. A VII. törvény 9. pontja kimondotta, hogy „megengedtetik, hogy a földesúr és jobbágy közti szabad egyesség által meghatározandó bizonyos általános summa fizetéseivel, akár egyes jobbágyok, akár egész községek földesúri tartozásaikat, szolgálataikat és adósságaikat (az úri hatóság azonban sértetlen hagyván) tökéletesen és örök időkre megválthatják". Az országgyűlésen szóbahozták az ősiség eltörlését is, mivel a feudális nagybirtok hitelképessége függött tőle, de nem törölték el. 1843-ban ismét kellett az adó, ismét kénytelen volt Bécs összehívni az országgyűlést. Hogy a szabadelvűeket kizárja a gyűlésről, most már nemcsak a nemesi proletáriátust mozgósította ellenük a nemadózás jelszavával, hanem a nemzetiségeket is. Lipcsében egyre-másra iratja a nemzetiségek képviselőivel a lázító hangú szennyiratokat a magyarság ellen. Ezzel megbontotta a Közép-Dunamedence népi egységét, végleg megakadályozta, hogy az itt élő népek kiegyensúlyozott viszonyba kerüljenek egymással, elvetette annak a nemzetiségi gyűlöletnek a magját, amelytől ma sincs nyugodalma az egész Dunavölgyének. 140