MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1989

193. ő. e. 1989. január 25. (2-122. o.) - 5. Különfélék: - g.) A megyei első titkár és a kaposvári városi első titkár közötti vita. Bejelentés: 82

- 28 ­Elmondja, hogy ő is kapott mocskolódó levelet az októberi pártbizottsági ülésen történt szerepléséért. öt is megkeresték a Somogyi Néplap újságírói az új hetilap beindítása vé­gett. Demokratikus lapot akarnak elmondásuk szerint. A vállalat részvénye­se lesz a lapnak, amennyiben nem jobboldali újságról van szó, ezt egyéb­ként írásban is rögzítik. Nem lehet elkerülni, hogy ne legyen még egy új­ság Somogyban. Jávori Bélának meg kell adni,úgy vonuljon vissza, ahogy azt elhatározta. A végrehajtó bizottság Jávori Béla korkedvezményes nyugdíjazási kérelmével egyetért, a pártbizottsági tágságról történő lemondá­sát a pártbizottság elé terjeszti. 8./ Bejelentés. Klenovics Imre elvtárs, megyei titkár: Bejelenti, hogy 16-án Tolnai Sándor elvtárssal, a kaposvári városi pártbi­zottság első titkárával beszélgetést folytatott, melynek során Tolnai elv­társ elmondta, hogy a városi pártértekezleten valakik meg akarták buktatni és kifejezésre juttatta, hogy ennek ő is részese. Azt is mondotta Tolnai elvtárs, hogy a december 16-i megyei pártbizottsági ülésen kérdésére adott válaszát nem tudja elfogadni, azon megsértődött.Azt is kifejtette Tolnai elvtárs, jobb lett volna, ha ő 5-6 hónappal ezelőtt emelt fővel elment volna nyugdíjba. Tolnai elvtárs állításaira ő nem tett megjegyzést, de szükségesnek tartot­ta, hogy erről a végrehajtó bizottságot tájékoztassa. Leitner Sándor elvtárs, vb-tag: A kaposvári munkásőr egységgyűlésen Tolnai Sándor elvtárs egy nagyon rossz hangvételű felszólalást tartott, aminek indokát csak most értette meg. Kaposvár , 1989.január 25. f~^> ^^tx^QJUl-J^^ ( dr.Tóth Sándor ) fíf j^^^^X ^ Klenovics Imre ) jegyzőkönyvvezető \% ^^5 Í5J megyei első titkár

Next

/
Oldalképek
Tartalom