MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1988
192. ő. e. 1988. október 5. (2-65. o.) - 2. A testvérmegyei kapcsolatok helyzete, a továbbfejlesztés lehetőségei és a politikai feladatok. Jelentés: 25-35 - Állásfoglalás: 46-47
gozzák ki a megvalósítás módját és erről majd tájékoztatni kell a közvéleményt. Javasolja, hogy a végrehajtó bizottság bízza meg dr. Sarudi Csaba és Tóth János megyei titkárokat és kérje fel Mihalics Veronika megyei KISZ MB első titkárt és dr. Gyenesei István megyei tanácselnök elvtársakat, vizsgálják meg a lehetőségeket és erről december 1-ig adjanak a végrehajtó bizottságnak tájékoztatást. A Somogyi Néplapban a KISZ jelentessen meg egy közleményt, amelyben közli, hogy képzési központját oktatási célra felajánlotta. Ennek kivitelezési módját az illetékes szervek megvizsgálják. A végrehajtó bizottság a javaslatot az összefoglalóban elhangzottak szerint egyhangúlag elfogadta. 6/ Október 7-i pártbizottsági ülés előkészítése Klenovics Imre elvtárs, megyei első titkár A pártbizottság által kiküldött bizottság a beszélgetéseket összegezte, jelentését a pártbizottság október 7-i ülése elé terjeszti. A pártbizottság és a végrehajtó bizottság szintjén a személyi megújításra vonatkozó javaslatok elhangzottak. Nem javasolja, hogy a végrehajtó bizottság jelentését tárgyalja meg, mert a bizottságot a pártbizottság küldte ki, nem indokolt, hogy a jelentést a vb korrigálja. Tolnai Sándor elvtárs kérdésére, illetve felvetésére elmondja, figyelembe vették, hogy pártbizottsági tagot semmiféle testület nem mentheti fel. Kizárólag azok helyett lehet új pártbizottsági tagot választani, akik lemondtak. A jelölést előkészítő bizottságnak csak azokkal kell beszélni újból,akik felvetették lemondásukat, de véglegesen még nem döntöttek. A végrehajtó bizottság összetételével kapcsolatban is merültek fel észrevételek. Felvetették, hogy sok a vb-ben a vezető, a hivatásos pártmunkás. Indokolt ezért ezzel a kérdéssel is foglalkozni. El kell dönteni, hogy minden megyei titkár maradjon-e vb-tag, aki nem lesz vb-tag, az meghívottként vesz részt az ülésen. Kéri, hogy a végrehajtó bizottság tagjai gondolkodjanak el a felvetésen, és a pártbizottsági ülés után erre térjünk vissza.