MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1988
189. ő. e. 1988. január 20. (60-104. o.) - 1. A városi és városi jogú nagyközségi pártbizottságok irányító, ellenőrző munkájának tapasztalatai. Jelentés: 62-73
re - 6 ^ igen jelentős decentralizálást hajtottak végre, a hatáskörbe vont funkciók száma több mint felére csökkent. A városi pártszervek hatáskörébe tartozó vezetők többsége tevékenységében érvényesül a funkció és beosztás szolgálat jellege, a szocialista erkölcs követelményeivel összhangban élnek és dolgoznak. A fejlődés a kedvező tapasztalatok ellenére a pártirányitásban és a vezetői követelmények kialakításában több gond is jelentkezik, a megitélésben néhány területen hiányzik az összhang. A kádercserék általában tervezettek voltak, s a vezetői állomány minőségének javulását és fiatalítását eredményezték, a cserék nagyobb része helyi utánpótlásból realizálódott. Mind gyakoribb azonban, főleg a politikai, állami területen, hogy a kivánatos minőségjavítást nem lehet biztositani. A kádergazdálkodás hatásfoka nem javult, az utánpótlás kiválasztása szűk körből történik, nem kielégítő az utánpótlási tervekben a tehetséges munkások, fizikai dolgozók, nők és fiatalok aránya,a .velük való foglalkozás. A pártépités, a tagfelvételi munka összességében a határozataik szellemében folyik. Kellően differenciáltak a követelmények, az esetek döntő többségében alkalmas személyek kerülnek sorainkba. A felvételek számszerű növekedése, üteme céljainkkal egyező. Ugyanakkor a tagépités városi szintű irányítása, összefogása nem volt egyenletes, s ez is oka annak, hogy a felvételek összetétele nem a kívánalmaknak megfelelően alakult. /Évek óta elismerésre méltó munka folyik a barcsi és csurgói pártbizottság területén./ Erőteljes a nők pártba kerülése, figyelmeztető viszont, hogy az utóbbi években mind nehezebb a munkások és tszparasztok, valamint a fiatalok között a tagfelvételi munka. Ez a munka gyengeségei mellett jelzi politikai-társadalmi gondjainkat is. Megszaporodtak a kilépések, törlések. Egyre több a pártot elhagyó nyugdijas, köztük számos volt magas beosztású vezető, arányukat meghaladó a munkások kikerülése. A gazdaságpolitikai irányitó munka hatékonyságának növelésére, módszerének a változó feltételekhez való igazítására a városi pártbizottságok törekedtek. Az elvi-politikai irányitás megvalósulása során általában érvényesültek az operativitás és a gyakorlatiasság követelményei. A vezetői testületek üléseiken rendszeresen tárgyaltak a gazdasági élet kérdéseivel kapcsolatos napirendet. A pártbizottságok folyamatos elvi irányitó és ellenőrző tevékenységük mellett jelentős és konkrét intézkedéseket kezdeményeztek. A körzeti sajátosságokat