MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1988
192. ő. e. 1988. október 5. (2-65. o.) - 2. A testvérmegyei kapcsolatok helyzete, a továbbfejlesztés lehetőségei és a politikai feladatok. Jelentés: 25-35 - Elfogadott jelentés: 38-45
V\(Ti - 4 megyei tartózkodás is. Az elmúlt időszak tapasztalatai összességében kedvezőek. Különösen kedvelt és hagyománnyá vált a Moszkva-Kalinyin-Leningrád útvonal, valamint Kardzsaliba szervezett és a tengerpartot illetve Törökországot is érintő program. Az utazások szervezésében, lebonyolításában már évek óta kiemelkedő tevékenységet fejt ki a VOLÁN Utazási Iroda. Alkalmanként más utazási irodák is nyújtanak segítséget, elsősorban a hozzánk látogatók programszervezésében. A kulturális és sportegyesületeket fenntartó intézmények ajánlásainknak megmegfelelően szervezték kapcsolataikat. A korábbi évek tapasztalatai ugyanakkor azt mutatják, hogy valamelyest csökkent a szocialista országokban, s ezen belül a testvérmegyékben a vendégszereplések száma, ugyanakkor növekedtek a tőkés államokba /főleg NSZK-ba és Ausztriába / szóló meghívások. Kalinyinról, Kardzsaliról és Ciechanowról irodalmi antológia is készült, továbbá megjelent a megyéket kölcsönösen bemutató kiadvány is. 2. A több, mint két évtizede kialakult és bővülő testvérmegyei kapcsolatok jelentős elsősorban közéleti és kulturális szerepet játszanak Somogy megye életében. A jelenleg is érvényes megállapodások lehetővé tették a szorosabb és sokoldalúbb munkakapcsolatok kialakítását, a baráti országok életének megismerését. A testvérmegyei kapcsolatok - bár az együttműködés során, a megállapodásoknak megfelelően és bővültek szakmai területeken is - zömében politikai jellegű kapcsolatok maradtak. Ennek megfelelően az együttműködéseket - a növekvő önállóságra ösztönzés mellett - a megyei pártbizottság koordinálja. Újbóli írásos megállapodás megkötésére az utóbbi években - Kardzsali kiesésével - csak Kalinyinnal és Ciechanowval került sor. Kapcsolataink e két megyével a legkiterjedtebbek. A megállapodásokban az önálló és kezdeményező, illetőleg a kialakult hagyományokon nyugvó kapcsolattartást szorgalmaztuk a társadalmi és tömegszervezetek, intézmények, vállalatok részére. Bjelovár megyével élénkítettük az együttműködést a kishatármenti települések közéletében. /BarcsVirovitica, Berzence-Gola, Nagyatád-Koprivnica/.