MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1988

191. ő. e. 1988. augusztus 10. (2-35. o.) - 1. A KISZ 1986. évi megyei küldöttértekezletére a megyei párt-vb által megfogalmazott feladatok időarányos végrehajtása. Jelentés: 5-13

10 Mihalics Veronika elvtársnő, a KISZ MB első titkára; A vita tükrözte a szükségszerű változásokat, de a hagyományokat is. Azzal ért egyet, hogy meg kell találni a közös feladatokat, amiben az ifjúsági szövet­ségnek közre kell működni. Klenovics Imre elvtárs, megyei első titkár ; Két év telt el azóta, hogy a párt-végrehajtóbizottság megfogalmazta a KISZ feladatait. Teljes egyetértés alakult ki, hogy felül kell vizsgálni a határo­zatot, vissza kell térni az időtállóságára, a levonható tanulságokra. Az eltelt két év bővelkedett eseménysorozatokban, ezek befolyásolták a vég­rehajtást pozitiv és negativ irányban is. Negativ módon befolyásolta a végrehajtást az életfeltételek romlása, az ifjú­ság nehéz helyzete, a bizonytalanság, a passzivitás. Mit tett ennek ellensú­lyozására a KISZ? Élénkítette a politizálást, konkrétabb érdekvédelmet való­sított meg, következetesen élt a nyilvánossággal, számos új kezdeményezést tett. Jó irányú gondolkodást és gyakorlatot folytatott. A megyei KISZ helyze­tének, lehetőségeinek figyelembevételével igyekezett a határozatot végrehaj­tani. Úgy lehet megitélni, hogy a KISZ minden igyekezetével azon volt, hogy a határozat végre legyen hajtva. Természetesen volt, ahol nagyobb eredményt ért el, volt ahol a végrehajtás nem sikerült. A vita és a jelentés az elmondottakat egyértelműen alátámasztja. A jelentés egyébként korrekt, átgondolt. A vita pedig széleskörű, ötletgazdag volt. A végrehajtó bizottságnak állást kell foglalni abban, hogy legyen e újabb feladatmeghatározás akár rövid, akár hosszú távra. Egyetért azokkal, akiknek az a véleménye, hogy a vb konkrét feladatokat most ne határozzon meg. Az 1986­os határozat az akkori időknek megfelelt, az ilyen feladatmeghatározás azonban idejét múlta. Természetesen a KlSZ-nek van mit tennie: van egy küldöttértekezleti állásfog­lalás; van a megyének VII. ötéves terve; vannak vállalati tervek; vannak terü­leti, közösségi feladatok; van a pártnak és a kormánynak kibontakozási prog­ramja. Ezek mind olyan jellegűek, amelyekben cselekvésre van szükség és a cselekvésre most nem kell várni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom