MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1988
189. ő. e. 1988. március 25. (194-256. o.) - 1. A megye állami gazdaságainak helyzete, munkájuk továbbfejlesztésének irányai. Jelentés: 197-211 - Határozat: 218-221
- 3 4/ A várható elhelyezkedési gondokra való tekintettel a jövőben is támogatjuk az eddigi foglalkoztatási színvonal megtartását, illetve bővítését szolgáló ipari, szolgáltató és más tevékenységek fejlesztését. A munkahelyteremtő beruházásokra a megye valamennyi körzetében szükség van, de ezen a téren különösen az ún. gazdaságilag elmaradott térségekben kell fokozott erőfeszítéseket tenni. Záradék : 1/ A városi, városi jogú és Fonyód nagyközségi pártbizottságok rendszeresen elemezzék a hatáskörükbe tartozó állami gazdaságok munkáját. Politikai eszközeikkel segítsék a vb. határozat helyi megvalósítását. Ahol esedékes,fordítsanak kiemelt figyelmet a vezető káderek utánpótlásának előkészítésére és rendezésére. Határidő: folyamatos Felelős: városi, városi jogú nk. pártbizottságok első titkárai és Fonyód nk. pb. titkára 2/ A gazdaságpolitikai osztály segítse és ellenőrizze az állami gazdaságok munkájának továbbfejlesztésére vonatkozó határozat végrehajtását. Határidő: folyamatos Felelős: dr. Fenyő István elvtárs 3/ Az állami gazdaságok párt, társadalmi és gazdasági vezetőinek részvételével megbeszélést kell tartani a tennivalók egységes értelmezése céljából. Határidő: 1988. április 30. Felelős: dr. Sarudi Csaba elvtárs A határozatot kapják: - a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjai, - a megyei pártbizottság osztályvezetői, - a városi, a városi jogú nagyközségi pártbizottságok első titkárai, illetve Fonyód nagyközségi pártbizottság titkára,