MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1987
184. ő. e. 1987. március 18. (45-74. o.) - 2. Az 1986. évi tagfelvételi munka tapasztalatai, s az 1987. évi feladatok. Jelentés: 64-72
2 A munkásfelvételek alakulását befolyásolja az is, hogy a megyében magas az elsőgenerációs és a bejáró munkások aránya, akiknek a körében az átlagosnál jóval nehezebb a nevelőmunka. Az anyagi ágazatokban működő alapszervezeteknél indokolatlanul magas a párt szervezettségében a szóródás /2-40 %/. Az uj párttagok 13,5 százaléka a termelőszövetkezeti parasztság köréből került felvételre. /Fizikai dolgozó 74 %, közvetlen termelésirányitó 26 %./ Felvételi arányuk évek óta egyenletes és stabil, gyakorlatilag egyező az aktiv keresőkön belüli /14 %/ arányukkal. A két alapvető osztály tagjaiból a felvett fizikai dolgozók 82,2 százaléka szakmunkás. Az uj párttagok között a nők aránya politikai célkitűzéseinknek megfelelő, 40,3 százalék. Azt a részcélkitüzést azonban nem sikerült elérni, hogy nagyobb arányban kerüljenek sorainkba munkás és paraszt foglalkozásúak, sőt ez a mutató az előző évinél is alacsonyabb. /Munkás és tsz-paraszt jelenlegi foglalkozású 37,9 %./ A nők tagfelvétele a hivataloknál-intézményeknél, a kereskedelemben-szolgáltatásban és az iparban közeliti leginkább az aktiv keresőkön belüli arányukat. Változatlanul kedvező tendencia, hogy a felvett pedagógusok 73,9 százaléka nő, szervezettségük az utóbbi években jelentősen javult. Az összfelvételekben a 30 éven aluliak aránya 57,5 százalék. Ennél a mutatónál a legnagyobb az eltérés a szándék és a valóság között. Az utánpótlás nevelésben a súlypont nem helyeződött kellően át a fiatalokra. Ugyanakkor kedvező változás, hogy a pártba lépő fiatalok jelentős többsége /68,3 %/ 20 év körüli. A nagyobb arányú felvételüket gátolja, hogy nem ismerik az MSZMP történelmi útját, célját, felépitését és erőfeszítéseit. Fenntartásaik vannak a munka- vagy a lakóhelyi alapszervezetekkel szemben. Esetenként előfordul a velük szembeni túlzott követelménytámasztás, az éretlennek tartás is. A fiatalok közül számosan, ha párttaggá felkészítésük előtérbe kerül, különböző okokra való hivatkozással türelmi időt kérnek, vagy már a felkészités előrehaladott stádiumában állnak el a pártba lépési szándéktól. A tanulófelvételek száma /38/ másfélszeresére növekedett, de még igy sem kielégitő. /főiskolás 13, középiskolás 21, szakmunkás 4/ Az iskolai