MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1987
188. ő. e. 1987. december 9. (55-90. o.) - 1. A megye 1987. évi gazdálkodásának tapasztalatai, javaslat az 1988. évi gazdaságpolitikai feladatokra. Jelentés: 57-67
- 7 jobban világossá kell tenni a jelentésben, hogy amit a megye 1987-ben végrehajtott, az a központi elvárásokkal találkozik. Jó irányba megyünk még akkor is, ha van építőipari problémánk, agrárágazati problémánk. Az eredményeket ne szégyelljük bemutatni. Ennyi megbecsülést adni kell azoknak, akik erejükön felül dolgoztak. A gondolkodásmódunkon változtatni kell és ezt alkalmazni kell a pártéletre is, ha erre szükség van. Olyan problémákkal találkozunk, amelyeket a régi gondolkodással megoldani már nem lehet. A jelentés feladati részéből kiderül, hogy gondjaink hol helyezkednek el. Ezeket nem szabad dramatizálni, de kisebbíteni sem. Jól vannak megfogalmazva a SÁÉV-vel kapcsolatos teendők. Tájékoztatásul elmondja, hogy az elmúlt napon tárgyalt a pénzügyi és az építési miniszterrel a SÁÉV helyzetének rendezése ügyében. A tárgyalás során azt tapasztalta, hogy a miniszter elvtársak is azon a véleményen vannak, meg kell oldani a vállalat helyzetét mégpedig úgy, hogy Somogy megye megkapja építőipari kapacitásban mindazt, amire és amikor szüksége van minőségben és mennyiségben egyaránt. Abban is egyetértés van, nem szabad megismétlődni annak, ami a VÁÉV-vel történt. A mezőgazdasgi ágazat fejlesztésével kapcsolatban meg kell várni, amig a kiküldött bizottság befejezi az erre vonatkozó vizsgálatokat és megteszi javaslatait. Ebben az állattenyésztés is szerepelni fog. A kaposvári cukorgyár ügyében keresni kell a kivezető utat mégpedig a rendelkezésre álló időn belül, mert ha már kimondják a vállalat megszüntetését, akkor mindenről lekésünk és a gond itt marad a megyében. Olyan helyzetbe kell kerülni, hogy a vállalat talpon maradjon. Ebben az ügyben egységes gondolkodást kér. A bizalom hiánya, ami a központi szervek és a vállalatok között kialakult, egyik napról a másikra nem szűnik meg, de ezt a feszültséget csökkenteni kell. Ennek megvan a lehetősége is. A jelentésben az emberi tényezőkről nem sok szó esik, pedig a somogyi emberek, vezetők, munkások, akik becsülettel helytálltak, megérdemlik, hogy ezt megköszönjük nekik. Javasolja, hogy rövid szóbeli előterjesztés legyen a pártbizottsági ülésen. A szóbeli kiegészítés vegye figyelembe a KB határozatát és az előadói beszédet. A jelentést január első felében terjesszük a pártbizottság elé. A végrehajtó bizottság a jelentést az összefoglalóban elhangzottak alapján egyhangúlag elfogadta.