MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1987
187. ő. e. 1987. szeptember 30. (2-37. o.) - 2. Különfélék: - a.) A Zamárdi községben végrehajtott telekalakítás során elkövetett szabálytalanságok. Tájékoztató: 28-35
- 2 amely az ügyet ez év elején magához vonta, és az Építési és Városfejlesztési Minisztériummal közösen fejezték be a vizsgálatot. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálata és az ügyben hozott határozata alapján 1987. június 2-án jogszabálysértés miatt megsemmisítette a zamárdi tanács Kiss Ernő utcai telkek tartós használatba adására és a tartós használók személyének kijelölésére vonatkozó határozatait, s új eljárás előkészítését és lefolytatását rendelte el. Fegyelmi eljárást indított Kispéter Sándor, a zamárdi tanács elnöke, dr.Dudás Katalin vb-titkár, továbbá a tanács csoportvezetője, a siófoki tanács vb-titkára, a megyei tanács vb építési és vízügyi osztályának megbízott vezetője és két ügyintézője ellen. Felhívása alapján indult fegyelmi eljárás a siófoki tanács vb hatósági osztályának vezetője és két dolgozója, valamint a megyei tanács vb. szervezési és jogi osztály helyettes vezetője ellen. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság kezdeményezése alapján dr.Dudás Katalinnal szemben hivatali hatalommal való visszaélés és közokirat hamisítás alapos gyanúja miatt büntető eljárás folyik. A lefolytatott fegyelmi eljárás az alábbiakat állapította meg: Zamárdiban a Kiss Ernő utcát egy nagyobb terület részeként 1972 és 1974 között töltötték fel állami beruházásban. Az 1983-ban elfogadott rendezési tervek lehetővé tették, hogy az üdülőövezeti előírások betartásával lakóházakat építhessenek ezen a területen. A megyei főépítész és az Építési és Városfejlesztési Minisztérium nem tett észrevételt a tervekre, annak ellenére, hogy az Országos Építésügyi Szabályzattal ellentétesek voltak, ugyanis az addig túlnyomórészt üdülőkkel beépített övezetben nem lett volna szabad lakóházépítést előirányozni. E rendezési terv alapján döntött úgy a helyi tanács végrehajtó bizottsága 1984 májusában, hogy ezt a területet csoportos lakóházakkal építik be. Ahhoz, hogy az állami tulajdonban lévő területet tartós használatba lehessen adni, az építési telkeket ki kell alakítani. Ez a telekalakítás elhúzódott, a városi építésügyi hatóság /amelyik szakigazgatási társulásban ellátja a zamárdi építési ügyeket is/ nem adott szakszerű és egyértelmű iránymutatást. Tartós használatba csak kialakított lakótelkek jelölhetők ki. A csoportos lakóházépítés, illetve a telkek tartós használatba adásának szervezése és a tartós használók kijelölése azonban a telekalakítás engedélyezése előtt történt.