MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1987
187. ő. e. 1987. szeptember 30. (2-37. o.) - 1. A tanácsok pártirányításának tapasztalatai a marcali városi pártbizottság működési területén. Jelentés: 4-14
11 Óv attól, hogy minden selejt-hibáért, amit egy esztergályos elkövet, az igazgatót marasztalják el. Ezt ebben az ügyben is alkalmazni kell. A politikai felelősség természetesen fennáll. Változatlanul zavarja az, hogy a tanácsi testületi tagok véleménye is megoszlott, amit a szavazás is bizonyít. Vizeli Istvánné elvtársnő, VB tag Ha vannak közöttünk, akik így lejáratják a pártot, akkor ezt nagyon nehéz helyre tenni. Ebben van a megyei vb-nek nagy feladata. Tanai Imre elvtárs, megyei titkár A tájékoztatóval egyetért, mivel teljes mértékben ismeri a dokumentumokat, amelyekből megállapította, hogy a jelentés tényszerű, a következtetések alaposak. Legnagyobb hibát abban látja, hogy a felsőbb szervek, a minisztériumok nem tettek intézkedést, amikor az esetről tudomást szereztek, nem emeltek vétót az intézkedések ellen. Az a vizsgálat, amit a megyei tanácsnak el kellett volna végezni, időben nem történt meg. Tiszteletben tartja a testületi döntéseket, de azokat nehéz tudomásul venni, a siófoki tanács vb döntését pedig nem tudja elfogadni. A párt számára is le kell vonni a tanulságokat, de ezt nem kell széleskörűen megvitatni. Konkrétan dönteni kellene, hogy Dr. Kassai János és mások, akik vétettek, ki ellen induljon fegyelmi eljárás. Balassa Béla elvtárs, siófoki városi első titkár A sajtó a zamárdi ügyben a politikai és a morális oldalt helyezte előtérbe. A városi pártbizottság véleménye az, hogy az ügyet nem szabad "túlpörgetni". A községi pártitkárokkal már megbeszélték a tanulságokat. A tartós használatba adásnál az emberek másként ítélik meg az árakat, mint a személyi tulajdonban levő, adás-vétel tárgyát képező ingatlanoknál. Dr. Dudás Katalin morális okok miatt nem maradhat jelenlegi állásában. Az ügyet sürgősen,végérvényesen le kell zárni. Egyébként a hangulat kezd nyugvópontra kerülni.