MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1986
182. ő. e. 1986. november 12. (2-82. o.) - 3. Különfélék: - a.) Az ideológiai élet, a politikai tudatformáló tevékenység tapasztalatai és az ideológiai munka fejlesztésének feladatai. Jelentés: 47-72
24 Mindezek érdekében: - Növeljük a pártéletben az ideológiai és kulturális élet tekintélyét,tudatosítsuk a sokoldalú művelődés, tájékoztatás fontosságát. Jobban érvényesítsük a történetiséget, a tudományosságot és a dialektikus szemléletmódot. A rendelkezésre álló tárgyi, személyi feltételeket hatékonyabban hasznosítsuk. Tegyük tartalmasabbá a társadalmi, politikai, nemzeti és nemzetközi ünnepségeket, rendezvényeket. - Javítani kell a tömegtájékoztatást, tartalmasabbá, szervezettebbé téve az agitátorok, a propagandisták felkészítését. Ki kell munkálni a folyamatos konzultációk, a gyors és hatékony eszmecserék, vitafórumok rétegtevékenységének rendszerét. Fontos, hogy a munkahelyi, illetve a területi pártszervek és -szervezetek elemezzék, rendszeresen minősítsék a dolgozók és a lakóterületeken élők körében végzett ez irányú munkájukat. Elemezzék azt is, hogy a politikai munka, a munkahelyi, a közéleti, intézményi tevékenység milyen hatással van a szélesebb rétegek közgondolkodására. Hatékonyabb beavatkozásásal kell érvényt szerezni annak a követelménynek, amely a közrend megbontóival, a munkderülőkkel, az élősdi, garázda elemekkel szembeni szigorúbb fellépést igényli, mert azok a közgondolkodást, a közhangulatot károsan érintik. - A pártdokumentumok feldolgozása rendszeresen járjon együtt a szűkebb vagy közvetlen környezet /ágazat, munkahely, lakóhely/ sajátosságai szerinti adaptálással. Különösen fontos a megyén belüli különbségek feltárása, az idegenforgalmi, a nemzetiségi, az aprófalvas jellegből származó tényezők figyelembevétele. A formalitások felszámolása jelentse egyúttal a valóságos problémák bátrabb, rugalmasabb feldolgozását. - Elő kell segíteni az olyan közélet kialakítását, közösségek szerveződését, amelyek lehetőséget adnak az embereknek arra, hogy a továbbfejlesztésre vonatkozó elgondolásaikat szocialista értékteremtő, közhasznú cselekvéssel valósítsák meg. Nagyobb gondot kell fordítani az előremutató megyei tapasztalatok terjesztésére, népszerűsítésére. - Szorosabbá, rendszeresebbé kell tenni az együttműködést mindazon társadalmi intézmények, szervek között, melyeknek feladata a szocialista közgondolkodás fejlesztése, a marxista-leninista világnézet tudományos igényű terjesztése. Külö-