MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1986
182. ő. e. 1986. november 12. (2-82. o.) - 3. Különfélék: - a.) Az ideológiai élet, a politikai tudatformáló tevékenység tapasztalatai és az ideológiai munka fejlesztésének feladatai. Jelentés: 47-72
- n - fr ségek jobb gyakorlása, illetve teljesítése. A pártonkivüliek zöme is egyetért a párt fő politikai irányvonalával, s a szövetségi politikával. Széles rétegek határozott véleménye, hogy hazánk nemzetközi tekintélyének, belső stabilitásának megteremtésében döntő a párt politikája. A politikával kapcsolatos vélemények elsősorban lakóhelyi, munkahelyi tapasztalatokból fakadnak. Helyeslik, hogy a pártirányítás 5 főleg az elvi elgondolások megvalósítására törekszik a szakszerűség figyelembevételével. Egyetértés van abban, hogy ez elősegíti a különböző érdekek és rétegigények alapján a társadalmi közmegegyezést, s erőteljesebben kívánja érvényesíteni a marxizmus hegemóniáját. Olykor viszont előfordul, hogy vezető szakemberek figyelmen kivül hagyják a politikai-ideológiai tényezők szerepét. Munkahelyi és lakóterületi közösségek képviselői tették szóvá az emberi tényezőket lekicsinylő, a politikai kérdésektől elzárkózó, azokat a párt-, az állami és tömegszervezetek hatáskörébe utaló vezetői magatartás fogyatékosságait. Fizikai dolgozók véleménye: az emberi kapcsolatokban, az együttműködésben, a vezetői példamutatásban sok a hiányosság. Nyiltabb, következetesebb kiállást igényelnek. Túlzottnak vélik néha a türelmet, keveslik a kritikus vitát, főleg a gazdasági vagy intézményi vezetők beszámoltatásakor. Azt kívánják, hogy ne csak számokban mérhető eredményekről, szakmai követelményekről essék szó ilyenkor, hanem a hármas követelmény valóságos érvényesüléséről is. Felvetik, hogy az integrációkkal, összevonásokkal lazulnak a vezetők és a lakosság közötti kapcsolatok. A párttagság többsége példát ad a munkában, a közéletben, és orientálja a közgondolkodást. Vannak viszont, akik e követelményeket magukra nézve nem tartják mérvadónak. Elvárják a politikai munkát végzőktől a kritikus problémafelvetést, érdekeik képviseletét, de személyesen ki akarnak maradni mindebből, mert ez időt, energiát, olykor kényelmetlen összeütközést és gyakran népszerűtlenséget is követel. Megfogalmazódott, hagy a közvélemény egy része jobban értékeli az anyagiak terén boldogulókat, míg a közérdek szószólóinak elismerése nem mindig megfelelő, sőt néha cinizmus vagy gúny tárgya.