MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1986

182. ő. e. 1986. november 12. (2-82. o.) - 3. Különfélék: - a.) Az ideológiai élet, a politikai tudatformáló tevékenység tapasztalatai és az ideológiai munka fejlesztésének feladatai. Jelentés: 47-72

Alapvetően lényegesnek vallják, hogy népgazdasági egyensúlyunk és fizető­képességünk megteremtésének alá kell rendelni más fontos gazdaságpolitikai feladatok megvalósítását. A nemzeti jövedelem növekedése ütemének lassulá­sáról, a fogyasztás és a felhalmozás arárnyának módosulásáról azonban még eltérőek voltak a vélemények. Gazdasági szakemberek vetették fel, hogy a je­lenlegi alacsony beruházási szint veszélyezteti a jövőbeni versenyképességünket. Az ipar helyzetét - az eredmények elismerése mellett - úgy minősítik, hogy jelentősek a kihasználatlan lehetőségei. Sürgetik a helyi tartalékok gyor­sabb feltárását és hasznosítását. Kifogásolják, hogy korlátozott a leányvál­latok, a gyáregységek önállósága a műszaki fejlesztésben, a beruházásokban, a piaci kapcsolatokban. Kevés lehetőség van a helyi kezdeményezésekre, a nagyvállalat "eredménytelenségéből" aránytalanul részesülnek. Az építőipart, a beruházások hiányosságait változatlanul erőteljes bírálat éri. Felvetődik, hogy alig mérséklődött a beruházók kiszolgáltatottsága. A munka szervezett­ségét, minőségét, az igényekhez való alkalmazkodást nem tartják kielégítőnek. Általános beruházási probléma az építőipar feszi-tő és mindeddig megoldatlan gondjai. A mezőgazdaság teljesítményeit általános elismeréssel fogadják. Gyakran elhangzó vélemény, hogy "az országot a mezőgazdaság tartja el". A mezőgaz­dasági szakemberek egy része az ipart hibáztatja a népgazdaság gondjaiért; nagyobb következetességet sürgetnek az ágazat irányításában. Kifogásolják, hogy miközben a mezőgazdasággal szemben nőnek a követelmények, a termelés közgazdasági, műszaki feltételei romlanak.E fogyatékosságok méginkább éleseb­bek az utóbbi évek kedvezőtlen időjárás okozta gondok miatt.Érthetetlenek a közvélemény számára az alacsony felvásárlási és a magas piaci árak. A köz­vetítő - közbeeső - kereskedelem tevékenységét városban és falun egyaránt sok kritika éri. A "gyenge adottságú" termelőszövetkezetek tagsága elisme­réssel szólt arról a segítségről, melyet a megyei szervek a gazdálkodáshoz nyújtottak. A melléküzemágakat a termelőszövetkezetekben indokoltnak tartják, egyes ipari üzemekben pedig bírálják. A tanácsi gazdálkodásban az életkörülményeket javító beruházásokat - iskolák, lakások,építése, a megyei kórház rekonstrukciója, a viz- és közműfejlesztés -

Next

/
Oldalképek
Tartalom