MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1985
173. ő. e. 1985. május 29. (220-256. o.) - 2. A felszabadulás 40. évfordulója megünneplésének politikai tapasztalatai a megyében. Tájékoztató: 250-254
litást. Az előkészítő szakaszban érvényesült a szervezők önállósága és kezdeményező készsége. Építettek a résztvevők érzelmi és tudati azonosulására, felkészültségére, A rendezvényeken a szó nyilt, őszinte és meggyőző volt. Az ünnepi megemlékezések megrendezésén tul a legnagyobb figyelmet a csoportos beszélgetésekre, eszmecserékre, találkozók szervezésére fordították. Az előadók a vitavezetők döntő többsége jól felkészült a 4o éves magyar történelemből. Alkalmazkodtak az életkori és rétegsajátosságokhoz, A történelmi múltról nem esett szó anélkül, hogy ne beszéltek volna napjaink feladatairól, a vállalkozás, a cselekvés, az összefogás, az intenzív munka szükségességéről, felelősségéről, A párt, az állami, a társadalmi és tömegszervezetek-, mozgalmak között jól érvényesült a munkamegosztás, a programok összehangolása, A rendezvények iránt az érdeklődés folyamatos és kiegyensúlyozott volt, A párt tömegpropagandában a négy évtized történetéről előadássorozatot szervezünk, A foglalkozásokon a történelmi összefüggések és folyamatok feltárása, a tanulságok összefoglalása kapott nagyobb hangsúlyt. Emellett az egyes témák mélyebb elemzése kapcsolódott a belpolitikai élet időszerű eseményeihez. Például a XIII, pártkongresszus előtt sok szó esett a magyar kommunista mozgalom négy évtizedes történelmi tapasztalatairól, A gazdaségirányitási rendszerünk továbbfejlesztéséről szóló pártdokumentum megismerése ráirányozta a figyelmet az ötvenes évek gazdaságpolitikájára és az 1968-as gazdaságirányítási mechanizmusra. Az országgyűlési és tanácsválasztások előkészítése során a szocializmus és demokrácia, valamint a szocialista demokrácia helyi és napi gyakorlatának megvitatása került előtérbe, A foglalkozásokon a légkör a korábbiaknál nyiltabb hangvételű volt, s jelentősen hozzájárult a közgondolkodás formálásához, A "Szabadság lángja" akció a kisdobosok és az úttörőknek adott egész évre mozgalmi feladatot, A pajtások kutatták lakóhelyük felszabadulásának eseményeit, a harcokban résztvett katonák frontéletét. Gondozták az elesett szovjet és bolgár hősök sirjait. Rendszeresen találkoztak az eseményeket felnőttként átélt idős emberekkel, A gyermekek az akció során érzelmileg és értelmileg közelebb kerültek a felszabadulás és az ország újjáépítésének élményéhez. Megélénkült az MSZBT tagcsoportok szervező munkája is, A "Baráti szövetségben" cimü vetélkedősorozaton a tagcsoportok többsége részt vett, A vetélkedő jól szolgálta a történelmi események jobb megértését, a magyar és a szovjet nép barátságának erősitését, Kalinyinban ünnepelte a felszabadulás 4o, évfordulóját lo3 somogyi dolgozó, többségük tagja az MSZBT tagcsoportoknak. Baráti találkozókat szerveztek a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet katonákkal és tisztekkel, a Somogyban tartózkodó testvérmegyék és városok turistáival. Az ünnepségeket, megemlékezéseket, programokat - a kiemelt rendezvényeket leszámítva - a helyi, üzemi, intézményi párt- és társadalmi szervek készítették elő és bonyolították le, A városi pártbizottságok a korábbiakhoz képest nagyobb gondossággal és felelősséggel szervezték meg a nagy létszámot mozgósitó tömegrendezvényeket, politikai demonstrációkat, így azok látványosak, vonzóbbak és tartalmasabbak voltak, méltóak a 4o, évfordulóhoz. Az eseményekhez nivós kulturális programok kapcsolódtak.