MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1985

172. ő. e. 1985. február 20. (176-224. o.) - 1. A központi bizottság kongresszusi irányelveinek megvitatása során elhangzott észrevételek és a szervezeti szabályzat módosítására tett javaslatok minősítése. Javaslat: 179-190 - Szóbeli kiegészítő: 191

5 A 7. oldal harmadik bekezdésében a mezőgazdasági termelés fejlesz­tésére vonatkozó rész csak megállapításokat tartalmaz, indokolt lenne ehhez javaslatot fűzni. A IV. fejezetben foglaltakra vonatkozóan elmondja, hogy az élet­színvonal tekintetében nagy differenciáltság alakult ki, ami je­lentősen irritálja a közvéleményt. A 8. oldal első bekezdése a szabályozás eszközrendszerének fejlesz­tésére tesz javaslatot. A szabályozók csak most léptek életbe, en­nek megkérdőjelezése még korai volna. Az a javaslata arra kell a figyelmet felhivni, hogy a dolgozók főmunkaidőben végzett munkájának teljesítmény bérezése növekedjen. A 8. oldal második bekezdésének második mondatában az a javaslat, hogy az alacsony nyugdijak vásárlóértékét kell megőrizni. Ezt nem tartja elégségesnek, mert az egész nyugdijas témában zaklatott a közvélemény és ma már jelentős az a réteg, amely ugyan nem sorol­ható az alacsony nyugdijasok közé, de ezek nyugdijának vásárlóér­téke is rohamosan csökken. A szocialista életmódra vonatkozó fejezetben a kongresszusi irány­elvek szinte semmit nem tartalmaznak. Javasolni kell, hogy a Köz­ponti Bizottság, illetve majd a kongresszus ebben a kérdésben ad­jon eligazitást. Sugár Imre elvtárs , a vb tagja: Az I. fejezetben a nemzetközi együttműködés tekintetében a haté­konyságot kellene kihangsúlyozni, mivel bürokratikus módszerek, lassú döntések akadályozzák a hatékony együttműködést. A 3. oldalon szereplő "osztályöntudat" fejlesztése alatt nem vilá­gos, hogy mit értünk és ez mit takar. Ezt világosabbá kell tenni. A II. fejezet 3. pontjában a településfejlesztésre vonatkozó meg­állapításoknál egyértelműbben kell fogalmazni, e kérdésben nem eze­ket a terminológiákat használják. A 3. oldal utolsó bekezdésénél ki kellene hangsúlyozni, hogy ez a megállapítás - az értelmiség helyzetére vonatkozóan - elsősorban az iparban dolgozókra vonatkozik, mert pl. a mezőgazdaságban már nem ugyanez a helyzet. Az iparban foglalkoztatott értelmiségre vonatko­zó felmérések is azt bizonyitják, hogy súlyos gondok vannak. Van aki 10 évi munkaviszony után sem jut önálló lakáshoz. A 4. oldal 4. bekezdése foglalkozik a közösségi munkával. Az a ta­pasztalat, hogy nálunk egyre inkább másirányba halad a szakmai munka és a közéleti munka és ez nehézségeket okoz. Más országokban, pl. nyugati országokban a két munka nem válik olyan élesen ketté, mint nálunk. Az 5. oldal foglalkozik a kiemelkedően nagy személyi- és magántu­lajdonnal rendelkezők elszámoltatásával. Valóban elvi döntés van az új jövedelem adóztatásra, ami ezt a problémát megoldja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom