MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1984
169. ő. e. 1984. szeptember 4. (179-231. o.) - 1. A központi bizottság 1978. március 15-i és a megyei pártbizottság 1978. október 4-i, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésére hozott határozata végrehajtásának tapasztalatai, s a további feladatok. Jelentés: 182-202
13 M Az alsóbb pártszervek a megyei határozatból adódó feladatokat feldolgozták, határozatban rögzítették a tennivalókat. Segítették a személyi cserék végrehajtását, biztosították a megfelelő politikai légkör kialakítását. A városi és járási - majd városi jogú nagyközségi - pártbizottságok az állami irányítás átszervezését követően munkamódszerüket az uj helyzethez igazították. Irányító munkájukhoz szükséges információs rendszert kiépítették. A határozat végrehajtását átfogó, illetve egy-egy részterület testületi ülésen való tárgyalásával ellenőrizték. Ellenőrző munkájukban nagy hangsúlyt kapott a vezetők beszámoltatása. Feladatok végrehajtását segítette a párttagok mozgósító és példamutató cselekedete. A KISZ-szervezetek termelést segítő, mozgósító munkája erősödött. Védnökséget vállaltak a husprogram megvalósításában. A szervezett szakmai és politikai vetélkedők változó színvonalon sikerültek. Megrendezték a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok megyei találkozóját. A TESZÖV-höz kapcsolódva versenyt hirdettek a betakarítási munkákra. A szakszervezetek munkáján keresztül tovább erősödött az üzemi és munkahelyi demokrácia. Fokozódott a dolgozók érdekvédelme. A vállalati és szövetkezeti vezetéssel együttműködve segítették a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását. Nőtt a termelőszövetkezetekben a szakszervezetek száma és befolyása a dolgozó tömegekre. Közreműködésükkel tovább szélesedett a munkaverseny, a szocialista brigádok tevékenysége. A Termelőszövetkezetek Somogy megyei Szövetsége a párthatározat végrehajtására programot dolgozott ki, meghatározta a szövetség hosszutávu feladatait. Sajátos eszközökkel segítették a termeléspolitikai^ célok megvalósítását, korszerű üzem- és munkaszervezési eljárások bevezetését. Közreműködtek az alacsony hatékonyságú szövetkezetek felülvizsgálatában és a megerősítésükre tett intézkedések végrehajtásában. Segítették a kiegészítő tevékenység fejlesztését. Szorgalmazták a számitógép mezőgazdaságban valő szélesebb körű alkalmazását, a gépesített ügyvitel bevezetését. Jól gazdálkodtak a KTA alappal. Segítették a szocialista munkaverseny és a szocialista brigádraozgalom kibontakozását. Támogatták a nő- és ifjúságpolitikai határozatok megvalósítását. Közreműködtek a szövetkezeti demokrácia továbbfejlesztésében. A határozat végrehajtását jól segítette a pénzügyi és ellenőrzési szervek munkája. Az MNB munkáján keresztül jol segítette a vállalatok és szövetkezetek pénzgazdálkodását, hozzájárult a fejlesztések megalapozott előkészítéséhez. V. A határozat végrehajtása során a gazdasági fejlődés körülményei nehezebbé váltak, más hangsúlyt kaptak az egyes részfolyamatok.