MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1984

169. ő. e. 1984. szeptember 4. (179-231. o.) - 1. A központi bizottság 1978. március 15-i és a megyei pártbizottság 1978. október 4-i, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésére hozott határozata végrehajtásának tapasztalatai, s a további feladatok. Jelentés: 182-202

2 A politikai vezetés a határozat végrehajtása érdekében tudatos gazdaságszervező munkán keresztül operativan is segitette a fel­tételrendszerek megteremtését, olyan uj módszereket és eszközö­ket alkalmazott, - néhány tekintetben országosan is elsőként ­amelyeken keresztül orientált a termelésszerkezet változtatásá­ra, a fejlesztések irányára és kezdeményezte a kádercserék in­dokolt végrehajtását. A gazdasági vezető körökben ez érzékelhe­tő, de többségében jó értelemben vett nyugtalanságot váltott ki. A közvélemény és a dolgozó kollektivák mindezt megértéssel fo­gadták, testületi üléseken támogattták a párt- és állami szer­vek kezdeményezéseit. Mindezek eredményeként a megye élelmiszer­gazdasága tovább fejlődött, a gazdasági ágak közötti szerepe erősödött. A dinamikus termelésnövekedés es gazdálkodás javulá­sa olyan körülmények között bontakozott ki, amikor a központi intézkedések hatására a gazdálkodás feltételei nehezebbé váltak. A beruházási lehetőségek mérséklődtek, a központi elvonás nőtt, a mezőgazdasági árak szerepe fokozódott. A mezőgazdaságban elért eredmények országos összehasonlításban is számottevőek. Somogy megyében állitják elő az ország növény­termelésének - bruttó termelési értékének - 5*2, az élőállatok és állati termékek 4,3 százalékát. A gazdálkodás eredményessé­gét jelző mutatók egybevetésével az állami gazdaságok a megyék közötti sorrendben a hatodik, a mezőgazdasági termelőszövetke­zetek tizenkettedik helyre léptek előre. Széles körben történt változás a gazdaságirányítás, az állami irányitás és az élelmiszeripari vállalatok szervezeti rendsze­rében. Nőtt a vállalati önállóság, fokozódott a vezetők fele­lőssége és kezdeményező készsége. Jelentősen emelkedett a mező­gazdasági és élelmiszeripari export,az utóbbi években felgyor­sult az élelmiszergazdaság export-orientáltsága. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar biztosította a lakosság élelmiszer szükségletét, segitette az életszinvonalpolitikai célok megvalósítását. A mezőgazdaság számottevő fejlődése el­lenére a foglalkoztatottak létszámának csökkenése megállt, a nagyüzemek keretén belül létrehozott kisebb gazdasági bázisok­kal a falvak népességmegtartó képessége javult. A mezőgazdasá­gi nagyüzemek jelentősen hozzájárultak a megye társadalompoli­tikai céljainak megvalósításához, a településhálózat fejlesz­téséhez, a szociális program végrehajtásához. Az élelmiszer­gazdaság dinamikus fejlődése a megye lakosságának minden réte­gében társadalmi elismerést váltott ki. A minisztériumok és főhatóságok anyagi, erkölcsi támogatása is hozzájárult ahhoz, hogy a megye élelmiszergazdasága az országos átlagot meghaladóan fejlődött. A megyei iranyitó, ellenőrző es társadalmi szervek, valamint az intézmények, vállalatok össze­fogása, együtt gondolkodása és cselekedete nyilvánult meg a ha­tározat végrehajtásában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom