MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1984

166. ő. e. 1984. január 25. (90-124. o.) - 2. Az 1983. évi beszámoló taggyűlések politikai tapasztalatai. Jelentés: 106-113

m A korábbinál lényegesen többen mondtak véleményt az állami szervek tevékenységéről, amelyeknek középpontjában a közigazgatási átszer­vezések kérdései álltak. A járások megszüntetésével egyetértés volt, de az uj városok és városi jogú nagyközségekkel kapcsolato­san többen aggályukat fejezték ki, hogy a központi fejlesztési esz­közökből a jövőben kevesebb jut a községeknek. Egy-egy térségben pedig az uj körzethatárok ésszerűségét vitatták, és a közlekedési nehézségekre hivatkozva településük máshova tartozását javasolták. Elsősorban a községi alapszervezetekben jelentős számú hozzászóló foglalkozott településpolitikai kérdésekkel, a kisközségek, külte­rületek gyenge kereskedelmi alapellátásával, a szolgáltatások hiá­nyosságaival, a kulturális intézmények elhanyagoltságával, a hir­közlés gondjaival, a közintézmények leromlásával stb. Elfogadva az anyagi nehézségeket, több egyéni és kollektiv társadalmi munka­felajánlást tettek. Egyes településeken a kommunisták több tájékoz­tatást várnak a tanácsi fejlesztési tervekről, lehetőségekről. Az alapszervezetek döntő többsége a követelményekkel összhangban határozta meg az 1984. évi legfontosabb feladatait. Az összevont taggyűlések, küldöttértekezletek tapasztalatairól Az alapszervezeteköt irányitó pártvezetőségek munkájának értékelé­sére 62 összevont taggyűlésen és 5 küldöttértekezleten került sor. Az összevont taggyűléseken a párttagság 75-85 százaléka vett részt, és átlagosan közel 9 százalékuk nyilvánított véleményt. A küldött­értekezleteken a megjelenés elérte vagy meghaladta a 90 százalékot, s a hozzászólók aránya átlagos 11 százalékot tett ki, A pártvezetőségek a megyei párt-vógrehajtóbizottság határozatának követelményei szerint értékelték munkájuk tapasztalatait. Részle­tesen elemezték a pártélet, az ideológiai és kulturális élet kér­déseit, gazdaságpolitikai tevékenységük eredményeit, feladatait. Foglalkoztak a Központi Bizottság 1983. április 12-13-i határoza­ta időarányos megvalósításával, ismertették a Politikai Bizottság június 2l-i határozatát, s felhivták a figyelmet végrehajtásénak körültekintő, alapos előkészítésére. Átfogóan elemezték a tömeg* szervezetek és -mozgalmak tevékenységét, pártirányitásának tapasz­talatait. A hozzászólókat és a vitát egyaránt a kritikus-önkriti­kus hangvétel jellemezte. A tartalmi tapasztalatok, politikai tanulságok egyezőek az alapszervezeti beszámoló taggyűlésekével. Összegezve megállapítható, hogy a megye pártszervei és alapszer­vezetei eredményesen hajtották végre a megyei párt-végrehajtó­bizottság 1983. szeptember 7-i határozatát. A járási, városi

Next

/
Oldalképek
Tartalom