MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983

163. ő. e. 1983. szeptember 21. (142-179. o.) - 2. A központi bizottság Titkárság 1981. november 16-i, a pártmunka tervezésének továbbfejlesztésére hozott határozatának végrehajtása a megyében. Jelentés: 170-175

I-M p 9 Sugár Imre elvtárs: A jelentésben az a megfogalmazás, hogy nincs szinkron a különböző szervek tervező munkájában, félreértésre adhat okot. Állami szerveknél kialakult az a gyakorlat, hogy a leglényegesebb kérdéseknél megyei szin­ten megvan az egyeztetés, igy nem hátráltatja a munkát. Esetenként elő­fordult, pl. SZMT, hogy egy-egy témát 3 testület is megtárgyalt, felme­rül, hogy szükség van-e erre. Végig kell gondolni, hogy a tartalmi dol­gokat, a munkatervek előkészítése során, amit lehet szűrjünk ki. Az utóbbi időben itt javulás tapasztalható. A megyei tanácsot a tanács­törvény köti, amely kimondja, hogy a ciklus előtt 30 nappal el kell ké­sziteni a munkatervet, és január l-e előtt a testülettel el kell azt fogadtatni, tehát már októberben e témával foglalkozni kell. Ha a pártbizottság munkatervében feléjük feladatokat szabnak meg, azt beviszik a testület elé és módosítják munkatervüket, ez különösebb prob­lémát nem jelent. Tanai Imre elvtárs; A legnagyobb problémát az okozza, hogy az emiitett 1981. november 16-i határozatot az illetékes országos hatáskörű szervek nem hajtották végre a HNF Országos Tanácsát kivéve. A tanácsi szervek a tanácstörvény által meghatározottak szerint járnak el. A megyei pártbizottság a tanáccsal időben a szükséges témákban koordinál, nem okoz gondot az sem, ha utó­lagosan kell valamilyen témát a munkatervbe beépiteni. Tartalmilag kü­lönösebb gondunk nincs. Az új rendszer az összes jó hatásával együtt is problémát jelent. Nem sikerült még a párhuzamosságot megszüntetni, tehát a tartalmi szinkront. Ne legyen az, hogy egy-egy témát 2-3 helyen is tárgyalnak. Az adott té­ma jelentőségét, fontosságát, jellegét tekintve azokhoz a vezető tes­tületekhez kerül, ahol érdemben tudnak a kérdéssel foglalkozni. A megyének is problémát okozott az egy éves programkészítő munka, nem is beszélve az alsóbb szervekről. Mi az, ami újat megtudunk fogalmazni, hisz a középtávú munkatervben a fő célkitűzéseket meghatároztuk. Egy éve dolgozunk ebben a rendszerben, nagyon sok tapasztalatunk még nincs, több éves munka szükséges ahhoz, hogy érdemben véleményt tudjunk mondani. Felmerül bennünk, hogy erre szükség van-e, pártbizottsági és végrehajtó bizottsági szinten, külö­nösen alapszervezeteknél gazdasági és egyéb témákban. Először amikor erről a tervezői munkáról volt szó, nem értették az alsóbb szervek, mi­ről is van szó, ezért sok külső segítségre volt szükségük ahhoz, hogy itt tartunk, ahol ma tartunk. Klenovics Imre elvtárs: Állapitsa meg a végrehajtó bizottság, hogy a megyei PTO nagyon jól ol­dotta meg a Titkárság 1981. november 16-i határozatában megjelölt fel­adatokat, a végrehajtáshoz sok konkrét segítséget adott az alsóbb szer­veknek. Már most az indulásnál látjuk, hogy az élet próbáját - egy-két kitétel nem állta ki. Megfontolásra javasolom, nem kellene -e jelezni a Központi Bizottság felé, hogy a végrehajtó bizottság megtárgyalta e té­mát, és aggályai vannak az éves tervezéssel kapcsolatosan. Ugy látjuk túl bürokratikus az ügymenet, nincs szükség arra, hogy a középtávú mun­katervet megismételjük. Szóban jelezzük a Központi Bizottság felé, hogy a végrehajtó bizottság megtárgyalta a határozat végrehajtásának eddigi tapasztalatait, de az indulásnál olyan problémák jelentkeztek, amiket az élet nem igazolt vissza. A végrehajtó bizottság a jelentést Klenovics Imre elvtárs által elmondottakkal egyhangúlag elfogadta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom