MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983

162. ő. e. 1983. június 29. (161-210. o.) - 2. Az 1982-83-as pártoktatási év tapasztalatai. Szóbeli tájékoztató: 178-191

<^K ben a hallgatók egyetértenek. Ugy itélik meg, hogy a demokrá­cia fejlesztése szerves része a szocializmus fejlődésének is, s ez jelenlegi helyzetűnkben is alapkérdés. Igényként merült fel, hogy nagyobb beleszólási lehetőség kellene a munkahelye­ken is. Indokoltnak tartják a választási törvény módositását; a képviselők és tanácstagok jogainak bővitését; a tanácsi ügyintézés jellegének, stilusának továbbfejlesztését. /A sze­mélyi felelősség, a rugalmasság fokozását; a lakosság vélemé­nyének figyelembevételét a város- és községpolitikai kérdések­ben stb./ Általános az a vélemény, hogy a munkahelyi demokrácia fórumai adottak, fejlődnek, de működésük sok esetben formális. E fórumok működése az Ületékes vezetők hozzáállása mellett az adott közösség tudati fejlettségi szintjét és cselekvési egy­ségének állapotát is tükrözi. A munkahelyi demokrácia érvé­nyesitésében a szakszervezetek szerepének növelését igény­lik, a dolgozók érdekeinek határozott védelmét várják. A lakóhelyi élettel kapcsolatos fórumok demokratizmusa a kereteket tekintve ugyancsak adott; a felmerülő kérdések viszont formálisak sokszor nem veszik figyelembe a valósá­gos érdekviszonyokat. A hallgatóság döntő többsége elismeri a párt vezető szerepe érvényesülésének törvényszerűségét. A megvalósulás megitélé­se azonban a helyi gyakorlatból kiindulva nem mindig pozitiv. Különösen élesebben vetődtek fel a gazdasági élet pártirányi­tásával kapcsolatos kérdések. A vélemények egy része a mai körülményekre hivatkozva ugy itéli meg, hogy a pártszervek ne avatkozzanak bele a gazdasági élet irányitásába, hagyják azt a szakemberekre. Mások - ugyancsak a sajátos körülmények­re hivatkozva - ugy fogalmaznak, hogy napjainkban különösen fontos a többirányú kontroll és segités, ami a párt fokozott gazdasági irányitó tevékenységét feltételezi. A harmadik állás­pont szerint a tevékenységi körök nagyon jól elhatárolhatók, s a helyes gyakorlat az, ha mindenki a maga területén tesz eleget a megnövekedett követelményeknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom