MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983

162. ő. e. 1983. június 1. (60-118. o.) - 2. A központi bizottság 1976. október 26-i, a pártpropaganda soron levő feladataira hozott határozatának végrehajtása Barcs városban. Jelentés: 96-106

- 2 ­- a határmenti kapcsolatok, hatások, az idegenforgalom, a lakosság 9-10 %-át kitevő nemzetiségiekkel való foglalkozás; - az egyes területeken meglévő és élénkülő erős vallásos befolyás. Mindezek külön-külön is, együttesen is növelték a lakosság politikai érzékenységét, felelősségét, több esetben tették próbára tűrőképessé­gét. A helyi fejlődés üteme, eredményei, az egyre javuló tömegpoliti­kai munka csökkentette a lakosságot érintő külső negativ hatásokat. Az elmúlt években egyre jobban a tartalmi feladatok szolgálatába állítot­tuk a propaganda eszközrendszerét, a párttagság, a propaganda apparátus, a közéletben aktivan politizálok felkészítését, képzését, nevelését. I. A pártpropaganda fe.ilesztése érdekében a városi pártbizottság és ezer­vei a határozat végrehajtása során alapvető feladatnak tartották a tar­talmi megújítást, az eszközrendszer rugalmasabbá tételét, a hatásfok javítását. Ennek érdekében több uj kezdeményezést, változtatást indítot­tunk el. Mindenekelőtt a propaganda fogalmának komplexebb értelmezését; a Barcs centrikusság feloldását a káderképzésben; a tömegszervezetek és mozgalmak közötti jobb munkamegosztást; a továbbképzés arányának növelé­sét /speciális kollégiumok indítása Barcson/; az elméleti jellegű tan­folyamok bővítését /marxista körök, világnézeti kérdések stb./; az alap­szervezeti szintű vezetőképzést, az azonos érdeklődésű hallgatók egy tan­folyamra való beiskolázását /Barcs Vörös Csillag, Babőcsa/. Növeltük a közbeeső pártszervek és az alapszervezetek önállóságát. Az elmúlt évek változásaihoz igazodva a testületek növelték az elméleti, ideológiai jel­legű napirendek számát, a hangsúlyt a tartalmi kérdésekre fordítva. A végrehajtó bizottság 1976. óta 28, a munkabizottságok 16 esetben foglal­koztak ilyen jellegű témákkal. Egyre inkább gyakorlat, hogy a különböző - elsősorban gazdaságpolitikai - témák tárgyalásakor meghatározzuk a pro­paganda feladatait is. Az általánosítható tapasztalatokat titkári, re­szortfelelősi értekezleten, propagandista szemináriumon, tömegszervezeti koordináción rendszeresen ismertettük. A városi pártbizottság 1981-ben átfogóan értékelte a határozat végrehajtását, mely hatékonyabbá tette a további munkát. Kiemelt figyelmet fordítottunk a pártalapszervezetek propaganda munká­jának fejlesztésére. Egyrészt növeltük a közbeeső pártszervek önállósá­gát, felelősségét, másrészt fokoztuk az alapszervezetek helyszíni segí­tését. Mindezek eredményeként javult munkájuk szervezettsége, tartalma, bővítették a propaganda hatókörét, a feladatokra több, jó képességű kom­munistát mozgósítottak. A fejlődés ellenére - objektív és szubjektív körülmények miatt - azonban még jelentősek az alapszervezetek közötti eltérések, több helyen hat a sablonosság, a rutinszerüség, a szűkséges­nél jobban leköti a figyelmet a szervező munka, kevés a helyi kezdemé­nyezés. A tömegszervezetek, mozgalmak, állami szervek propaganda munkája a vá­rosi pártbizottság irányító, koordináló munkájának hatására egyre job­ban kapcsolódik a pártszervek tevékenységéhez, a politikai szükségletek­hez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom