MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983
162. ő. e. 1983. május 18. (2-59. o.) - 3. Különfélék: - a.) A pártapparátus egészségügyi vizsgálatának eredményei. Kérelem: 43-46
- 2 A betegségek kialakulásában változatlanul szerepet játszik a megyei szintű irányitó munkával járó fokozott idegrendszeri igénybevétel, a viszonylag kevés mozgás, valamint a kalóriadús táplálkozás. Az észlelt elváltozások néhány kivételtől eltekintve nem súlyosak, igy az elvtársak munkavégző képességét jelentősen nem befolyásolják. Továbbra is kíméletre szorul Horváth Györgynó, Horváth József ós Takács József elvtárs. Megromlott egészségi állapota miatt ebben az évben két elvtárs korkedvezményes nyugdíjazására került sor. A pártbizottságok adminisztratív ós technikai dolgozóinak egészségi állapota gyakorlatilag a két évvel ezelőttivel megegyezik. Lényeges változás nem törtónt. A vizsgálatokon 104 fő vett részt. A KISZ bizottságok munkatársai közül 5k elvtársnál végeztük el a szűrővizsgálatokat, közülük csupán két elvtársnál találtunk kóros elváltozást. A munkásőrség megyei parancsnoki állományába tartozók közül 23-an vettek részt a szűrésen. Egészségi állapotuk lényegében az előző évivel megegyezik. Mindössze egy elvtárs /Pulai Józse állapota rosszabbodott. Súlyos gerinc elváltozásainak lényeges javulására nem lehet számitani. Rokkantósitására ebben az évben sor kerül. A Somogyi Néplap újságiról közül 21-en jelentek meg. Egészségi állapotukban lényeges változás nincs, csupán Nagy Jenő neurotikus panaszai fokozódtak. A pártbizottság orvosi rendelőjének forgalma 1982-ben 2.5?8 fő volt, ez 1982 fővel haladja meg az előző évet. Az általunk kiutalt táppénzes napok száma I.565 nap, amely 25-el több, mint az 1981. évi. Tihanyi gyógyüdülésen 1982-ben 7-en vettek részt, 1983.május l-ig pedig 5-en. Az üdülésben résztvevők számánál növekedése nem kielégitő.