MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983
161. ő. e. 1983. május 4. (186-232. o.) - 1. A megyei párt-vb 1978. augusztus 30-i, a csurgói nagyközségi pártbizottság irányító, ellenőrző munkájára és községpolitikai tevékenységére hozott határozatának végrehajtása. Jelentés: 188-195 - Szóbeli kiegészítő: 196-197
>7<Jf T~ ^ r.rkonkrét háttere. A középfokú oktatással és a kollégiummal kapcsolatos dolgokat a VII. ötéves tervben rendezni kell, előbb erre lehetőség nem lesz. üavasolja, hogy a helyi igényeket ebbe az irányba próbálják elmozdítani* A vendéglátó- és a mozi ügyének végét nem látja, a sok vita ellenére is az érdekeltek érdekazonossága nem találkozik. Célszerű lenne egy éven belül azokat az elképzeléseket számbavenni, amelyeket a VI. ötéves terv végén, a VII. ötéves tervben átmenetként meg lehet valósitani. Kovács Béla elvtárs: Az 1978-as vb-határozat egységesen,ösztönzően szolgálta Csurgó politikai munkájának további javitását, gazdasági fejlődését. Egyetért Sugár elvtárssal, nagy fordulat következett be az igények elbirálásában ós egymáshoz való közelitésében ugy a vezetők, mint a lakosság körében. Nagy nevelő hatása volt a határozatnak és jó irányú szemléletbeni változást eredményezett. Ezt az utat folytatva kell Csurgónak és vonzáskörzetének továbbfejlődése szempontjából folytatni. A nem termelő ágazatok fejlődésének előtérbe kerülése lendületet hozott a község életébe. Nagy dolog volt a szennyviz kérdés megyei és helyi összefogással való megoldása. Pozitivnak itéli meg az oktatás feltételeinek a javulását; az óvodai és iskolai férőhelyek számának növekedését, a középfokú oktatás ós szakmunkásképzés rendezési dolgait mely a jövő fejlődésének szempontjából meghatározó volt. Lehet a sort a határátkelőhely megépitósével folytatni. Előreléptek a tatarozási, felújitási munkákban is, a kereskedelmi ellátásban, különösen az élelmiszeripari termékekben. Ebben a munkában szépen teljesitett az ÁFÉSZ, sikerült az igényeknek megfelelő fejlesztési, ellátási politikát folytatni. Körültekintően végezték ós végzik a Volán Vállalattal közösen a közlekedési problémák megoldását. Itt figyelembe kell venni, hogy Nagyatád és Nagykanizsa között helyezkedik el Csurgó. Nagyobb előrelépés várható ezen a területen, azonban a feszültségeket teljes egészében fölszámolni nem lehet, mert a gazdasági és társadalmi érdek ütközik. Városi helyzetképet meghazudtolóan sikerült az út és járda megépítését lerendezni. Előrelépés történt a szolgáltatások fejlődésében is. Felhivtuk a vezetők figyelmét a termelő ágazatok kérdéseire. Itt a nehézségek ellenére továbbléptek /ISZ, erdőgazdaság termékszerkezetváltás, energiaracionalizálás/. Pozitiv irányú kibontakozás indult el a tsz-nél, gazdaságilag lábra tudott állni. A belső dolgokat azonban rövid időn belül le kell rendezni. Ugyancsak rendezni kell a költségvetési üzem dolgát, hogy az épitőipari kapacitás terén is meg tudjanak felelni a követelményeknek. A következő problémákat a csurgói politikai, állami, gazdasági vezetésnek a jövőben alapkérdésként kell kezelni! így a szakmunkásképzés igényekhez való igazitása. Ma nincs teljes összhang ezen a területen. Alapkérdés a lakás, meg kell nézni épitőipari oldalról, hogyan lehet előremenni. A családiházas épités rendben van, a többszintes telepszerű foghij beépitésekre, OTP-s célcsoportos lakások feltétel oldalát meg kell teremteni. Le kell rendezni a vendéglátás szállodai és a mozi létesitési gondjait. Ez is hozzátartozik a nagyközség fejlődéséhez. Politikai oldalról több odafigyelést várunk a tsz. belső dolgainak rendezéséhez. Nem vehetjük hallgatólagosan tudomásul, hogy a fizikai