MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983

165. ő. e. 1983. december 14. (77-175. o.) - 2. Az időskorúak életkörülményeinek és szociális helyzetének alakulása a megyében. Jelentés: 101-114 - Szóbeli kiegészítés: 115

lé A megyében nagyon kevés az a 2 fő függetlenített ember, aki az öre­gek szociális helyzetével foglalkozik, itt kellene erősiteni, széle­síteni a kört, hisz a lehetőségek nagyobbak, mint amit eddig kihasz­náltunk. Sugár Imre elvtárs: Nincs bent az anyagban - pár évvel ezelőtt alakitották ki azt a prog­ramot, ami alapján ma ezekről az eredményekről beszámolhatunk, A nyugdijba kerülők aránya, száma, elhelyezkedése elég differenciált képet mutat. Ennek egy részéről nem mi tehetünk, az alacsony nyug­dijak ügye országosan is - a lehetőségek függvényében - napirenden van. A nyugdij melletti foglalkoztatás lehetőséget ad a differenciák csök­kentésére, igaz ez nem perdöntő, de mint lehetőség adott, Ugy látja, eljutottak odáig, a helyi tanácsok, a helyben lévő gazda­sági szervek, a körzeti orvossal, aki az öregekkel leginkább találko­zik és legtöbbet tud róluk, jól együttműködnek. Nekünk jó néhány kér­désben ezt a kört meg kell erősiteni, A társközségek egyik előjáró­sága lenne, mintegy jogositványt kapna pl, a szociális segély dolgá­ban, stb, A VI. ötéves terv megváltozott lehetőségei programváltoztatásra nem adott módot, tehát nekünk a VII. ötéves terv kószitése kapcsán fel kell készülni más jellegű szociális programokra, amely végig viszi ezt az ügyet. Ezen a megkezdett úton haladva kell még eredményesebb munkát végez­nünk az elkövetkező években. Dr. Kovács László elvtárs: Szociális segélyezésben részesülnek az alacsony nyugdijjal rendelkező pedagógusok is. Tapasztalata szerint azonban a segély odaítélésénél sok visszássággal találkoznak. A helyzet megitélése nem mindig körül­tekintő. Pl. az is kap segélyt, akinek családi helyzete jó, vagyonos, családban él; viszont aki egyedül él, vagyoni helyzete elég silány, nem részesül segélyben, mert némileg magasabb a nyugdija 2 ezer fo­rintnál. Szerinte ne csak a nyugdijhatárt mérlegeljék, hanem nézzék meg a hátteret is, Klenovics Imre elvtárs összefoglalója: A jelentés összeállítása széleskörű munkát igényelt. A gondok, prob­lémák felsorolásra kerültek:a jelentésben leirt számadatok elgondol­koztatóak részünkre. A jelentés utal azokra a lehetőségekre, amelyeket ki lehet és ki kell használnunk az idős korúak szociális helyzetének, életkörülményeik javitása érdekében. Az elmúlt években nagyon jó, és eredményes kezdeményezések születtek az állami, társadalmi és tömeg­szervek részéről. Ki kell hangsúlyozni, sok irányú anyagi erőforrás áll rendelkezésünkre­amit e terület javitására ki lehet használni. Érdemes lenne azon gon­dolkodni, hogy a későbbiek során a VII. ötéves tervben ezeket az anya­gi, társadalmi erőforrásokat hogyan lehetne koncentrálni. Ugyanis azt tapasztaljuk, hogy ez az erő a gyakorlatban elforgácsolódik, nem min­dig oda kerül, ahol a leginkább szükség lenne i»á. Érdemes átgondolni ennek a mechanizmusát, jobban koordinálni, igényesebb elveket és gya­korlatot kialakitani. Számtalan vadhajtással találkozunk, ami joggal irritálja az embereket. Az anyagi dolgokon túlmenően nagy szerepe van a társadalmi gondosko­dásnak, A szakszervezetek szerepe szépen meg van fogalmazva, de ennél többet lehet ós kell is tenni. Az egész nyugdijazás dolgát leszükitjük

Next

/
Oldalképek
Tartalom