MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983

164. ő. e. 1983. november 16. (156-243. o.) - 2. A népgazdaság és a társadalmi tulajdon elleni bűnözés helyzete a megyében a megyei párt-vb 1976. november 24-i határozata alapján. Jelentés: 203-212 - Határozat: 220-223

11 - £2^ Az 1976-os határozatot követően - ha nem is kampányszerűen - az il­letékes pártszervek kötelező jelleggel foglalkoztak a témával. Arra törekedtünk, ahol gond, probléma van, ott rendszeresen térjenek visz­sza rá. Most is arra hivjuk fel a figyelmet, hogy mi e témát politikai kér­désnek tekintjük, ahol arra szükség van, a pártszervek tartsák köte­lességüknek, hogy foglalkozzanak vele. üavasolom, értsünk egyet azzal, hogy használjunk fel minden olyan fórumot a közeljövőben, ahol első számú gazdasági, intézményi veze­tőkkel találkozunk, tegyük közkinccsé a tapasztalatokat, a végrehajtó bizottság értékelését, kihangsúlyozva, e tekintetben az eddigieknél többet várunk el. E fórumokon mód lehet arra, hogy néhány példával is alátámasszuk, mit jelent az ellenőrzés elmulasztása, a megelőzés fontosságát erősiteni kell. A végrehajtó bizottság Tanai Imre elvtárs összefoglalója alapján a jelentést, határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta. Megbizta Kovács Béla elvtársat, hogy az ágazati vezetők fórumain a téma ismertetésre kerüljön. III. Tájékoztató a Minisztertanács és a SZOT elnökség 1049/1982. számú, a mankahelyi demokrácia egyes kérdéseiről hozott határozata végre­hajtása megszervezésének tapasztalatairól Előadó; Dr. S z e ré n y i dános elvtárs, az SZMT vezető titkára A végrehajtó bizottság a tájékoztatót egyhangúlag tudomásul vette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom